Kála 
Zantedeschia aethiopica)

Hosszú száron ülő, nagy, fehér, zacskó alakú virágaival, szív alakú, hatalmas leveleivel elegáns megjelenésű dísznövény. 
Jó megvilágítású, tágas helyet igényel.
Életritmusa őshazájában, Dél-Afrikában a száraz és esős évszakok váltakozásából áll. 
Ha azt akarjuk, hogy nálunk is virágozzék, bő öntözést kell kapnia, amikor levelet bont, és ha nyáron szárazon tartjuk, kora tavasszal megjelennek a hófehér virágok. 
Május elején az öntözést befejezve megindítjuk a növény visszahúzódását.
A teljesen kiszáradt növényt ilyenkor lehet tőosztással szaporítani.

Kinek: Az érzelmes, érzékeny Rákok lelkét megnyugtatja a tisztaságot jelképező hófehér virág.


Belső mesterré avatásotok… 

Jézus üzenete

Drága Fénylő Lelkek!

Szívetekkel tudjátok, hogy hatalmas változások részesei vagytok Világotokon belül és kívül is. 
Ez érezhető mind érzelmi, mind gondolati irányultságotokon, hitrendszeri energiáitok tisztulásán.
Egy olyan különleges, Isteni Kegyelem által elrendelt képlékeny tudati energia vesz most körbe benneteket, mely képes kapcsolódni hozzátok mind emberi és szellemi valótok átalakulását irányító területeken. 
Ez a Fényfolyam, melyben lebegtek tudatosságotokkal, most elindított benneteket a beáramlás irányába.
Ha kapálóztok, tiltakoztok ellene, elsüllyedtek.
Ha lágyan ráfekszetek és hagyjátok magatokat ringatni a sodrással, hazaérkeztek…
Erre azért van most szükség, mert belső mesterré válásotok folyamatában vagytok.
Ez a folyamat egy ideje tart már bennetek. Van aki már a vége felé közeledik, és van aki csak most eszmél rá erre.
Az idő csak emberként sürget benneteket, a szívre nem lehet ráparancsolni, hogy gyorsabban szeressen… ezt meg kell értenetek.
Minden sürgetés csak önvádat hoz létre érzelmi testetekben, mely lelassítja tudatosodásotokat. Az idő Bennetek másképpen működik, mint körülöttetek, és bár emberként alkalmazkodtok a földi idő múlásához, de igazából benső központotok az időtlenség állapotában van jelen. Innen kiindulva történik az az átalakulás, mi felemel titeket szellemi Önvalótok mesteri szintjeire.
Benső mesteretek bennetek ez a Fényközpont, Tudatosságotok isteni Magja, TI MAGATOK VAGYTOK.
Ez nyiladozik a Szívetekben. Először a Szellemi szív fénylő terében bomlik ki a Tudatosság azon frekvenciája, mely emberként a mesterré avatásotok elindítója és végrehajtója.
Az átalakulási folyamat megkezdését akkor érezhetitek, mikor gondolataitok egyre többet emelkednek a szellemi régiók Fénytereibe. 
Mikor kitárt szárnyú madárként szárnyalni vágytok a szellemi magasságokban, repülni a Végtelenségben. Ez jelzi nektek, hogy a Változás, a mesteri folyamat elindult bennetek.
Éljétek át ezeket a magasságokat belül és hagyjátok szellemi bölcsességeteket megnyilvánulni. Olyan tudatosság magok szóródnak szét ezáltal bennetek, melyek testi szinten, sejtmag tudatosságotokban vernek gyökeret, érzelmeitekben kapnak szárba, és gondolataitokban hoznak virágot.
De a gyümölcsöt neked kell megteremned. A Tudás Fája mestert avat belőled, ha türelemmel megérleled ajándékait.
Mindez az érési folyamat belül történik meg, hiszen a Mester mindig akkor bukkan fel az életedben, mikor készen állsz a tanításokat elfogadni. Bensőd is akkor nyilvánul meg Tudatosságod Fényében, mikor készen állsz tanításait földi életedben is megérteni.
Ezek a tanítások az isteni Fénycsatornán érkeznek szívetek frekvenciáiba szellemi Önvalótokból. Szellemi, lelki és emberi szívetek egy Szeretetszálra van felfűzve, mint a Szentháromság Gyöngyei. Ezt a szálat Atyád tartja a kezében és az Én Szívemen át érkezik szellemi szívedbe… láthatod, mindig össze vagyunk kötve, akár tudsz róla, akár nem.
Szellemi Fénymagotokban van egy spirális tudatenergia, mely végigárad lelki és emberi szívtereiteken is. Ha megnézed ezt a Fényspirált, egy központi tengely belső felén nyugszik (KA-csatorna) és hullámai a fizikai energiáknál szélesebbek mint a szellemi résznél, azaz egyfajta tágulás figyelhető meg az energiatérben. Ami lassabbnak és nehezebbnek tűnik földi szinteden, egyre gyorsabb és könnyebb, ha tudatodat már magasabb régiókba emelted. Akkor már a Fényspirál körei közelítenek egymáshoz és fénylő erejük jobban összekapcsolódik. Ahogy sűrűsödnek ezek a tudati körök, úgy történik lépésről-lépésre mesterré avatásotok Önmagatok által.
A következő beavatási tér lelki Magotok behangolása. Ez akkor kezdődik el, és sokatoknál már megtörtént, amikor érzelmi erőid egyfajta magasztosságot érintenek. Amikor az érzelmi vezérlésedet szíveden át az isteni Erők és Törvények irányítása alá rendeled. Érzelmi hullámaid már nem fizikai környezeted befolyása alatt állnak, hanem a Szeretet-vezérlése irányítja őket. Ekkor néha úgy érzed szíved kiszakad a mellkasodból, mert annyira csordultig van ezekkel az isteni érzésekkel, hogy nem fér el benned. Mintha szíved szárnyra kapna és gondolataid mellett a szellemi magasságokban szárnyalna összekapaszkodva tudatosságoddal, szólni sem bírsz, csak potyog a könnyed.
Ekkor szellemed Fénye lelkedbe áradt, mert elfogadtad isteni Tudatosságod irányítását Benned.

Most folyik bennetek a harmadik fázis, az ember mesterré válása… ez a legnehezebb folyamat, hiszen a tudati spirálfények (körök) messzebb vannak egymástól, mint magasabb régióidban. Itt szívetek és tiszta akaratotok segítsége nélkül nem tudjátok áthidalni a réseket.
Elhatározás és kitartás nélkül nem válhat senki mesterré. A türelem és a figyelem tart benneteket Szív-energiátokban, Fénylő tudati tereitekben. Ez hozza el számotokra a megértést – tudóvá váltok.
Ha ez az átalakulás megtörténik, akkor egy pillanat alatt képesek lesztek összekapcsolni az emberi a lelki és a szellemi mestert Önmagatokban. 
A Fényspirál útjai eggyé-olvadnak és összefüggő tudati fényoszlopot alkotnak Bennetek.
 
Amit tennetek kell az, hogy akaratotokat, érzéseiteket és gondolataitokat Szív- Szeretet szinten tartjátok, összeköttetésbe hozva ezzel Magatokban Szív Magjaitokat.
- Minden nap tisztítsátok meg az emberi akaratot az Isteni Akarat Lelkével, lehívva azt magatokba.
- Majd tisztítsátok meg lelki energiáitok érzelmi erejét az isteni Érzelmek Lelkével, behívva azt lélektereitekbe.
- Majd tisztítsátok meg gondolataitok szellemi energiáit, behívva magatokba a tiszta isteni gondolat Lelkét, töltse el szellemi valótokat erejével.
- Mikor e három isteni energia ott van bennetek, kössétek össze Szívmagjaitokat emberi, lelki és szellemi szintjeiteken.
- Lássátok, hogy a Szíveken áthaladó Fénylő tudati-spirálenergia forog bennetek és áramoltatja a Fényt szellemi tereitekből egészen emberi valótokig…
Fogadjátok be Magatokba ezt a fénylő tudati folyamot… töltekezzetek fel mesteri energiáitokkal, váljatok eggyé Magatokkal az isteni Akaratban, Érzésben és Gondolatban.
Tudatotokat bárhová is helyezzétek e spiráltudat szintjein, mind Önmagatokat tapasztaljátok vele.
Ez minden lényege és Valója – az EGYség.

Ez a felismerés születik meg mesteri energiákkal most bennetek emberetektől, lelketeken át szellemetekig, és vissza Isten Akaratában.
Jó utat mesterek… ne feledjétek nincs másra szükségetek, csak Ön-Magatokra, mely a Szeretet fénylő szálával köt össze Bennünket Atyánkkal.
 
Jézus

Forrás: Kristálycsakra

  Szegfű 
(Dianthus caryophyllus)

Botanikai neve görög eredetű: dianthos (= isteni virág). 
Dél-Európából származik, az eredetileg fehér virágú fajt tovább nemesítve keletkeztek a tűzpiros, erős rózsaszín, bordó, cirmos fajták, kis virágúak, nagy virágúak, félig telt vagy telt virágúak. 
Vázában tartva az egyik legtartósabb vágott virág, természetesen betartva a vágott virágokra vonatkozó szabályokat: a vízcserét, a szárak visszavágását.

Kinek: A szerény Szüzek értékelik e szerény virág szépségét.
 
Fiam születésnapjára szeretettel!
 
A jó Isten éltessen sokáig téged! 
Kívánok néked megannyi szépet, 
Boldogságot, annyit, mint csillag az égen, 
Szeretetben éljél és békességben! 

Jóságod ragadjon át mindenki másra, 
Kedvességed szórd szét az egész világba, 
Kerüljön el mindig messzire a bánat, 
Szeretnénk így látni mindig csak vidámnak! 

Egész életedet ragyogja be a szépség, 
A baráti szeretet, a hűség és a féltés! 
Kívánom, hogy ne szenvedjél semmiből sem hiányt, 
Kerüljön el a betegség és legyél mindig vidám! 

S ha az élet viharában a bánat mégis megtalálna, 
Számíthatsz majd mindig a sok jó barátra! 
Számíthatsz rám mindig, bármi is érjen, 
A jó Isten téged sokáig éltessen!
 

 Szellőrózsa 
(Anemone coronaria)

Neve a görög anemosz (= szél) szóból származik, és ez arra utal, hogy könnyen hulló szirmai a szél játékává lesznek. 
A Földközi-tenger környékén és Kis-Ázsiában vadon előforduló, gumós gyöktörzsű (rizómás) növény. 
Fehér, kék és piros színű virágaival nemcsak az évelőágyak, sziklakertek dísze, hanem csokrokba is köthető, kiváló tartós vágott virág.

Kinek: Az önérzetes Oroszlánt levehetjük vele a lábáról.


4. Frézia 
(Freesia hybrida)

Az illatos frézia Dél-Afrikából, Fokföldről származik. 
Szerte a világon nagy mennyiségben virágoztatják, e több színben pompázó üvegházi vágott virág igen kedvelt.
Nemesítése nagy múltra tekint vissza, és ma is folyamatos. 
Védett, napos fekvést, laza, jó vízelvezetésű, de nedves talajt igényel. 
A tavasszal, a fagyok után kertben elültetett növények nyáron virágoznak.

Kinek: Az álmodozó, kedves, könnyed lelkivilágot, mint amellyel a Halak rendelkeznek, ez a virág tükrözi.


Ariel arkangyal üzenete

A 2012-es év bölcsességében mindenkinek magának kell megtalálni az Önmagában meghúzódó Isteni Lényt.

MI Angyalok egyre közelebb húzódunk a Földhöz, így egy olyan energiatöbblettel látjuk el az arra nyitott egyéneket, mely megismerteti velük, a FÖLD részletes átalakulási programját.

Ebben az évben többféle változási rendszeren mentek keresztül.
Sokan ebben az évben kapcsolódnak Soláris Angyalukkal, mely Önmaguk felsőbb identitása.
Az energiák, és a bevitt, a környezetből felvett energiaminőségek nagymértékben módosulnak, a csakrarendszerek átalakulnak, ennek függvényében az egész emberi test felépítése energetikai szinten átalakul.

Különböző szabályok változnak a spirituális lét terén.
Ezeket a szabályokat Isteni Minőségek és Törvények hatják át, mely konkrét vázát képezik egy jól működő és felépülő rendszernek.
Az emberi teremtés határokat fog lebontani, és egy teljesen új, merőben az eddigitől eltérő emberi minőség kialakulásának ad teret.

Az érzékelésetek egyre inkább felerősödik, belső látásotok is egy intenzív átalakulási folyamaton megy keresztül. Az érzékelések tárházának már csak TI magatok szabhattok határt.
Egy olyan evolúciós ugrás részesei vagytok, amely teljesen leválasztja a régi rendszert, és merőben új, magas energetikával rendelkező társadalomnak adja át a szerepet.

A FÖLD jelentős átalakulási folyamaton megy keresztül, és ez a folyamat arra készteti az emberiség jelentős hányadát, hogy ők is a változás részeseivé váljanak.
Egy olyan jól működő rendszert állít fel, mely lehetővé teszi, hogy a háromdimenziós létből kilépj, és új tudattal, megújult látásmóddal indulj el egy olyan úton, amely még számodra is ismeretlen, és nem fedi fel magát.
Ez az ismeretlen út számos csodát rejt magában, mely számotokra egyben telve van szépséggel az ismeretlen iránt, de egyben néhányotokra ijesztőként hat.
A változás, az ismeretlen, általában a legtöbb embert félelemmel vegyes érzéssel tölti el.

A FÖLD Angyalai, a Természet Lények mind szerves segítői ennek a folyamatnak.
A növény és az állatvilágot olyan eszenciával látják el, mely teljes megújulás kezdetét biztosítja minden egyede számára.
Ez az evolúciós átformálódási szakasz, számos egyed kihalását, genetikai átformálódását jelenti, melybe az ember is beletartozik.
Az állat és a növényvilág is egy tartós átalakulási fázison megy keresztül, a FÖLDÖN élő élővilág minden egyedét érinti ez a változás.
A kristályok világa sem maradhat ki ebből az átalakulási folyamatból, hisz ők is szerves létezői, mint minden egyes egyede, ki kellőképpen illeszkedik a megújuló FÖLD energetikájához.

A következő szakaszban az állatvilág szerves átváltozási ciklusát tárgyaljuk, mely jelentős változást ró az emberiségre.

Míg egyes fajok kipusztulnak, addig egyes fajok teljesen más formátumot vesznek fel, és a FÖLDÖN, az állatvilágban betöltött szerepük is ennek hatására jelentősen átalakul. Merőben más lesz a rétegződési folyamat, így a tápláléklánc is jelentős változáson megy keresztül.

Míg a régi rendszerben a hús, és a hússal történő feldolgozású ételek töltötték be a főszerepet, az új rendben, rendszerben, ez egy jelentős módosuláson megy keresztül.
Az állatvilág első, vezető szerepét a növényvilág váltja fel, és a növényi táplálékok kapják az ember életében a fő szerepet.
Így a táplálékláncolat módosul, illeszkedik a megújuló FÖLD rendjébe, és azokhoz a szerves létezési formákhoz alkalmazkodik, akik a felemelkedésben, a tudatszint váltásban egy empirikus változási folyamaton mennek keresztül.

A világ globális helyzete jelentősen változik, egy teljes átalakulási cikluson megy keresztül.
Bizonyos emberi fajok teljesen eltűnnek a FÖLD felszínéről, átadva a helyet egy új, genetikailag merőben más emberi fajnak, aki teljes mértékig illeszkedik az ÚJ FÖLD állat és növényvilágához.

Ez egy bizonyos váltási cikluson megy keresztül, ezért ajánlom jó szívvel minden embernek, hogy ne engedjen teret lelkében a félelemkeltésnek, hanem arra összpontosítsa figyelmét, hogy milyen formában tudja legjobban kihasználni, meglovagolni az átváltozási folyamat minden egyes ciklusát és szakaszát.

Az Angyalok segítőként mellettetek állnak. Sokkal több jelenlét van most mint az eddigi időben. ŐK egy megújult látásmódra késztetve indítanak el benneteket a változás felé, mely minden ember számára jelentős szakaszt tölt be az életben.
Vannak olyan létezők, akik nem vesznek részt ebben a felemelkedési ciklusban.
Ők szabad akaratukból választották ezt az utat. ŐK egy másik evulóciós ugrás részesei lesznek, amely az ÚJ VILÁG rendjéből alakulóan egy inkarnációs ciklus rendeződéseként újra lehetőséget kapnak egy magasabb tudatszint eléréséhez.
A változási folyamatot, és az azzal járó átalakulási folyamatokat egy másik szakaszban tárgyaljuk.
A Béke és a Fény legyen veletek Angyalaitok ölelő karjaiban.

Áldott a NAP mikor az ÚJ eljő.
Ámen.

Az Oldalakon megtalálható a "Csillagkép meditáció" január 20-31-ig!
Ajánlom szeretettel!



Tulipán 
(Tulipa)

Az igen nagy számú tulipánhibridet több évszázad nemesítői munkájával hozták létre bizonyos törökországi és kis-ázsiai őshonos fajok keresztezésével.
Virágai a legegyszerűbb kehelyformától a rojtos szirmú papagájtulipánig sokfélék lehetnek, és a szivárvány minden színében nyílnak. 
Az egyetlen virág, amely a levágása után is növekszik, néhány nap elteltével a virágszárak megnyílnak, és a tulipán valósággal „kinő” a csokorból. 
Ha kötegben vásároljuk, alsó leveleit szedjük le, a szárakat éles késsel ferdén vágjuk vissza.

Kinek: A heves természetű Skorpió nőket elbűvöli a színpompás tulipáncsokor.

 Rózsa
(Rosa)

Ősidők óta az emberiség kedvenc virága, a rózsatermesztés egyidős az emberiség kultúrtörténetével.
A kerti rózsák szebbnél szebb virágú változatai sokszoros keresztezéssel választódtak ki a vadon termő fajokból.
Csokorba, vázába a teahibridek közül válasszunk!
A virág életének meghosszabbításához a legfontosabb a jó vízfelvétel, ezért mindig friss, ferdén vágott metszlapot vágjunk a szárán a vázába tétel előtt!

Kinek: Tűzbe hozza a szenvedélyes Kost és az érzéki Bikát.

Tavasz a télben!
Szeretnék a januári kissé zord téli időszakban egy kis színt és a virágok energiái által derűt sugározni!
Legyen nagyon sok örömük a virágok energiái által!
Fogadják szeretettel! Olvassák szeretettel!
 
Dália 
 (Dahlia variabilis)

Akkor is szépen nyílik a dália, ha valaki nem ért hozzá. 
Virágainak színskálája igen gazdag, és a sziromalakban is nagy a változatosság.
A kertben júliustól a fagyokig pompázik, s levágva tovább díszít a lakás vázáiban. 
Napjainkban a nemesített változatok száma meghaladja a harmincezret. 


Kinek: A Vízöntő nagyra értékeli a virágok nemesített változatát, imádja a szépséget a vázában.


 



Tavasz a télben!
 
Szeretnék a januári kissé zord téli időszakban egy kis színt és a virágok energiái által derűt sugározni!
Legyen nagyon sok örömük a virágok energiái által!
Fogadják szeretettel! Olvassák szeretettel!
 
Lelkünk kertje

Minden egyes növénynek megvan a saját jelentése. A mai köztudatban kialakult jelentések a kultúrák és vallások változatos szimbolikájából tevődik össze.


Ha más kultúrájú vagy vallású környezetbe kerülünk, érdemes utánanézni, hogy az egyes virágok mit is jelentenek az adott helyen, hiszen könnyen adódhatnak félreértések egy-egy szál virág ajándékozásából. 
Ahogy a virág, úgy a virág színe is sokat mond.

A fehér a tisztaság, a tökéletesség és az egyszerűség jelképe. 
A női princípium szűzi aspektusát fejezi ki. 
Valamint a lélek győzelmét jelenti az anyag felett. 
Hasonló értelemben jelzi a menyasszony tisztaságát, ártatlanságát is.

A sárga az örök fény, a felség, a hatalom kifejezője. A világos- vagy aranysárga a jóság és az intellektus színe.

A narancssárga a nap színe, a melegség, a bölcsesség szimbóluma.
A zöldessárga a hitszegés és az irigység megtestesítője. Sokan a sárgához ez utóbbi jelentését rendelik hozzá.

A piros a komolyság és a fenség színe. A szerelem jelképe és a földi szenvedély kifejezője.
Lángoló szerelem esetén érdemes ajándékozni.

A kék az égbolt, a tenger színe. Az intellektus, az elmélkedés és a megnyugvás kifejezője.




Halak horoszkóp 2012

2012-ben nyugodtabb légkörre számíthatsz. Ez az év lehetővé teszi, hogy megoldd a projektjeidet, és a lépéseidben folytonosságot biztosít. Szabadságot nyújt neked arra, hogy a saját ötleteid elmélyítésének irányába cselekedj. Ösztönösen szállsz majd mélyebben magadba, a létezést egy új szögből fogod tekinteni, ugyanakkor teljesebben és pontosabban. Az idő veled tart, ne habozz, hogy gyorsan kihasználd.

Munka:
Az erőfeszítések nem fognak elriasztani idén. Át fogod élni ezt a paradoxont, mely egy nyomasztó, de szükséges tevékenység kipróbálásából áll, míg ugyanakkor szükséged lesz békére és örömre. Annyit meg kell hagyni, hogy nem lesz túl sok szabad időd, így valójában nem engedsz el egyetlen lehetőséget sem, főleg ha nem tartasz pihenőket! Bizonyos befejezetlen feladatok újraszervezik a felállást. Az eredmény az lesz, hogy ezeket a kérelmeket kihívásoknak fogod tekinteni. Pozitív módon ez arra késztet, hogy túlteljesítsd önmagad. A helyesen kezelt idő arra vezet, hogy ne juthass olyan állapotba, hogy megkérdőjelezd képességeid. Az idő lesz a sikered kulcsa.

Szerelem:
A stabilitás visszatér lelki téren. Függetlenül jelenlegi tartózkodási helyedtől, spontán módon enyhíteni fogod a léted, és folytonosan, elmélyülve cselekszel majd. A legfőbb motivációd a sugárzás lesz. És nagyon jól tudod, hogy valójában a futó kalandok adhatják ezt meg neked. Ha pedig kapcsolatban vagy, ezt a felszínes beszélgetések kizárásával enyhítheted. A saját vágyaid elérése lesz a legfőbb célod ebben az évben, főként az év első három hónapban. A szíved lendületei egészebbekké, intenzívebbekké válnak. A lelki, anyagi, érzelmi nagylelkűséged nő, magas elismerésű elégtételt kell nyújtanod, egyenes és őszinte kifejezéseket. Ha szingli vagy, hajlamosabb leszel jobban idealizálni a szerelmet és a kapcsolat fogalmát. Nagy az esélyed arra, hogy szomorú pillanatokat élj át. Szükséged lesz arra, hogy ne ess abba a tévedésbe, hogy azt hidd, a szerelem nem neked való. Lehetőséged lesz arra, hogy megismerkedj olyan személyekkel, akik megfelelnek az ideáljaidnak.

Tanács:
Érezheted a múlt nyomását, egy diffúz nosztalgia érzését, olyan érzelmekkel keverve, amilyeneket még nem éltél át. Valószínűleg kétségbe fogod vonni a jövő esélyeit, mely jelenleg kimondottan ellent mond az érdekeidnek. Tudatosítsd és fejezd ki az ideáljaid, ez felszabadító és hasznos lesz a közeli kapcsolataidra. Ismerd el, hogy ez az egyetlen érthető magyarázat számodra.

Egészség:
Az év első felében, rendkívül jó formában van. Mohóságod jelen van, viszont alkalmad lesz arra, hogy megszabadulj a falatozási mániádtól. Figyeld meg közelebbről, melyek az igazi szükségleteid a testeddel kapcsolatosan, és tégy különbséget azokkal, melyek reményt adnak neked. Rád marad, hogy kordában tartsd a mohóságod, és a bőrödre is érdemes lesz odafigyelned, hisz bőrbetegségek kialakulásának veszélye áll fenn nálad.

 

 

Vízöntő horoszkóp 2012



2012-ben learatod a tavalyi munkád gyümölcsét. Nem lesz alkalmad félrevonulni és csak magaddal törődni, de remekül használod ki a találkozásokat arra, hogy a jövőre nézve termékeny alkalmakat szabhass belőlük. A múlt gondjai és emlékei feloldódnak, és még akkor is, ha magaddal kell harcot vívnod ezért, jó kilátást nyitsz majd a jövőre.

Munka:
Egy új fejezet kezdetén állsz. Ebben az időszakban szabadabban cselekszel, időmegszorítások nélkül, személyesen. Sokkal világosabban kezeled az ambíciód, és képes leszel komoly kimutatásokra is. Minden ami adminisztrációs engedélyekkel, a törvénnyel vagy hivatalos kimutatásokkal kapcsolatos, a javadra szolgál. Kerüld azokat a terveket, melyek a törvénybe ütköznek, és ne higgy el minden szót, amit mondanak neked! Egyes emberek ugyanis megpróbálnak gyanús ügyekbe behálózni.

Szerelem:
A szenvedélyed lesz idén az erősséged. Nagy késztetést érzel a hódításra, az elismerést keresed, és fellángolást szeretnél éreztetni másokban is. És mivel a boldogság nem jár egyedül, megoldjátok a gondjaitokat a partnereddel, anélkül, hogy komolyabban összetűznétek és kellemetlen következményekkel zárnátok az ügyet. A diplomatikusságod idén sem hagy cserben, ezért itt az ideje, hogy egyezséget köss a partnereddel. A külső ellenállások nem hatnak ki a cselekedeteidre, így elegendő vakmerőséged lesz ahhoz, hogy a jó irányba haladj. Ha nem vagy házas, eddig még be nem gyűjtött tudásra teszel szert. Ha kapcsolatban vagy, elképzelhető, hogy sok beszélgetésre kerül majd sor és lehetőségre, amelyekkel fejleszthetitek a viszonyt.

Tanács:
Rengeteg pozitív tettet hajtasz végre ebben az évben. Annak ellenére, hogy naponta jelentkeznek gondjaid, gyakran szembesülsz majd a lezárt projektjeiddel kapcsolatos sikerekkel, melyek elégedetté tesznek téged. Ne told el ezeket magadtól, hisz erre vártál, hogy a munkád elismerést kapjon. Olyan képességeidet kell most kihasználnod, amelyeket már rég szereztél. Közben nem ártana meditálnod, magadba szállnod, ez hozzásegít abban, hogy felértékeld magad, ismét a saját középpontodba kerülj és újrafogalmazd az elveid.

Egészség:
Az anyagcseréd erőre kap, és összhangba kerül a szükségleteiddel. Az energiád jól kezeled, ugyanis csak olyan feladatokban fektetsz amelyek valóban megérik. Az elméd is üde lesz, gondolkodásod is pörögni fog. Nem árt azonban figyelemmel követned a fogaid és a csontjaid egészségét, ugyanis ezek igencsak érzékenyek lehetnek ebben az időszakban. Az emésztőrendszered kissé válogatós lesz, és alkalmanként makacskodni fog. De kevésbé lesz érzékeny a stresszre, inkább az aktivitásod miatt romlik. Tanácsos, hogy kezdj bele valamilyen enyhébb sportba, hogy lazítsd az izmaid és rugalmasítsd azokat.



Bak horoszkóp 2012

Csendes időszakokra számíthatsz 2012-ben. Nyugodtabbra vált az életed, ami kedvez neked, hisz összhangban van a személyiségeddel. Hangulatváltozásaid továbbra is lesznek, na meg lehetőséged adódik a változtatásra is. A kérdések, mérlegelések, belső megítélés mind az idéni tevékenységeid közé tartoznak. És a spiritualitást sem hagyod veszni, ugyanis gyakran szállsz majd magadba.

Munka:
A munka terén kiszélesednek, kitisztulnak a vízióid. A tavalyi kapcsolataid során, körvonalazódik előtted, pontosan mi is a te feladatod. A kreativitásod hirtelen ébred fel benned. A fölötteseid igencsak értékelik a komolyságod és az odaadásod. Ha változtatni akarsz a karriereden, idén sok alkalom nyílik számodra, hogy szembesülj a benned rejlő képességekkel. Ez az időszak a legjobb, hogy tanulmányaid folytasd, vagy abban képezd ki magad, amit szívesen csinálnál. Márciusban végre magad mögött hagyhatod azokat a nehézségeket, amelyek eddig meggátoltak abban, hogy elérd a céljaid.

Szerelem:
A szívügyeid fontos szerepet kapnak 2012-ben.Tökéletes alkalmakra nyílik számodra kilátás, amelyek által követheted az ideáljaidat, és megvalósíthatod az elhanyagolt dolgaidat is. Az érzelmi életed átértékelődik benned, olyan helyzetekbe csöppensz, amelyek kiemelik a finomságod, és próbára teszik az ízlésed. Az események megerősítik az érzéseid, és olyan személyek felé vonzódsz, akiknek nézőpontja és érzelmi világa összhangban van a tiéddel, a maszkok mögött is, amelyeket közben viselsz. A személyes értékeid mindig előtted állnak, és alkalmad is adódik arra, hogy kifejezd őket, hogy annak szenteld az időd, akit kedvelsz, hogy a meglévő kötelékeid megerősítsd. A megérzéseid összhangban lesznek a szíveddel. Ez azt jelenti, hogy képes leszel a bizonytalan helyzetekben előtérbe helyezni az érzelmi életed. Olyan érzések kerülnek elő a múltból, amelyeket most másképp élhetsz meg, mint akkor.

Pénz:
Kitartóan haladsz, ami a pénzügyeid illeti, előre. A pénz folyékonyabban áramlik a kezeid között, és könnyebben sikerül megállapodnod azzal a személlyel is, akinek épp kölcsönzöl vagy akitől kölcsön kérsz. Minden, ami üzlethez, eladáshoz kapcsolódik, ajánlott az év első három hónapjában. Használd az eszed, és könnyen pénzhez juthatsz! Ne nélkülözd azonban a nehézipart sem, ugyanis számodra ez az ág is kiválóan jövedelmező.

Kapcsolatok:
Túlterheltségre kell számítanod, ezért időnként fel kell hagynod egy-két projekttel. Megterhelő számodra az, hogy szomjazol az életre, ugyanakkor ambíciódnak köszönhetően mindent magadra vállalsz. Ezért, igyekezz csak annyi ígéretet tenni, amennyit képes vagy betartani úgy másokkal, mint magaddal szemben. Optimizmusod ugyanis becsaphatja az érzékeidet. Hidegfejjel kell csoportosítanod a tevékenységeid, és ki kell zárnod az előző tapasztalataidat, melyek gátolják a jelenlegi feladatvégzésed.

Egészség:
Az ellenálló képességed a mindennapos kockázatokat illetően idén is kitart melletted. Anélkül végzed a dolgaid, hogy különösebb erőfeszítést tennél, viszont vigyáznod kell, miként osztod be az energiád. Ez ugyanis idén a te erősséged: az energiád menedzselése. Érzéked lesz ahhoz, hogy lekülönítsd azokat a feladatokat, amelyek fölöslegesek, így könnyen spórolsz meg erőt. Kalciumhiányod léphet fel, ezért hogy megelőzd a komolyabb bajt, érdemes lesz dokihoz menned és a fogorvoshoz is. Ha lehet, kerüld a zsíros ételeket, melyek lelassítják az emésztésed, ezzel pedig több energiát szívnak ki belőled. Az év utolsó két hónapja nyugodt lesz, főként mentális relaxációs tevékenységeket űzöl ekkor.


 

 Nyilas horoszkóp 2012



2012-ben olyan helyzetek elé állít az élet, amikor elnövöd a bizonytalanságod. Erőt kapsz, és olyan feladatokat oldasz most meg, amelyek tavaly sok nehézséget okoztak. A szociális életed is kedvező. Idén remek alkalmad nyílik új fejezetet kezdeni a karriered illetően, sikeresen levizsgázni, egy törvényes feladatot elkezdeni vagy épp hivatalossá tenni egy kapcsolatot. Kreativitásod által a sikered rekordot dönthet. De csak akkor, hogy türelmes vagy. A jó ötletekhez ugyanis idő és mérlegelés kell.

Munka:
Megtalálod azt a talajt, amelyen kiadhatod magadból minden energiád. Megtalálod a módot arra is, hogy fejlődj és elérd a céljaidat. Egyébként erre az esélyt is te magad teremted elő. Tevékenységekben nem lesz hiányod, és habár egyedül vagy képes a legjobban teljesíteni, idén mégis meg kell birkóznod a csapatmunkával és a közreműködéssel is. Csak az év végén bukkannak fel az első elismerések, a munkádat és a befektetett energiádat illetően. Ugyanakkor számíthatsz egy olyan projektre is, amely igencsak fellelkesít.

Szerelem:
Idén új alapokat adnál szerelmi életednek, erre érzel erős késztetést. Hiába vagy kapcsolatban, úgyis megváltoztatod az alapvető dolgokat, ezzel üzenve a partnerednek. Egy döntéshozó időszakhoz érkeztél, amelynek következtében úgy folytatod majd az életed, ahogy szeretnéd. A sors többször is próbára tesz, olyan helyzetek merülnek fel, amelyben közel kerülsz másokhoz, és össze is vetheted magad másokkal. Újraértékelődik benned a szerelem, a fűződés, az intimitás. Egyre világosabbá válnak előtted az érzelmi szálak és az is, amelyet ezek kiválthatnak úgy negatív, mint pozitív értelemben. A realizmusod újra erőre kap, általa pedig képes leszel sikereket elérni. Ha szingli vagy, új kapcsolatokra van kilátásod, melyek mély vonzódást ébresztenek benned. Mivel nemigen vagy válogatós, rengeteg emberrel találkozol és beszélsz ebben az időszakban. Az év utolsó két hetében megerősödik úgy a vonzerőd, mint a lehetőségeid és az esélyed az érzelmi kibontakozásra.

Pénz:
Anyagi helyzeted felvirágzik 2012-ben. Az épp zajló és jól jövedelmező projektjeid erőt adnak ahhoz, hogy ne add fel és optimista légy. Az év első három hónapja kiváló alkalom arra, hogy a régi bajaidat intézd, hogy kifizesd az elmaradt számlákat és lezárd a múltat. Az ezzel járó fájdalmak arra késztetnek, hogy mielőbb munkába állj. Ez felszabadítja az elméd a gondoktól. Novemberben juthatsz komolyabb pénzösszegekhez.

Kapcsolatok:
A csillagok állásából komoly változásokra számíthatsz, alapvető fejlesztésekre, amelyek által közelebb kerülhetsz az ideáljaidhoz. Közbeléphetnek olyan pillanatok is, amikor a múltra gondolsz, ez pedig melankolikussá teszi a hangulatod. Ne hagyd magad befolyásolni a szív trükkjeivel, ha fontos és gyors döntést kell hoznod. Idén a legjobb esélyeket tudhatod magad mellett az előrehaladásban. Az év utolsó két hónapja lesz számodra a legoptimistább, éppen ezért vigyáznod kell arra, hogy ne hajtsd magad túl.

Egészség:
Idén igencsak nagy energiahullám ér el téged, amelyből csupán akkor fogyhatsz ki, ha fölösleges dolgokra pazarolod. Mivel ez nem kerül szóba, minden egyes feladatod sikeresen megoldod. Célba veszed a háztartási dolgaidat is. Azonban vigyáznod kell, hogy meg ne terheld magad azzal, hogy túlságosan aktív vagy. Igyekezd megőrizni az emésztési egyensúlyod. Akkor táplálkozol egészségesen, ha áttervezed az étrended, és nagy hangsúlyt fektetsz a gabonafélékre és zöldségekre, főként a téli hónapokban.


Skorpió horoszkóp 2012

A 2012-es év felmentéseket és új projekteket hoz számodra. Olyan periódus ér majd véget, amitől végre úgy érzed, megszabadultál terheidtől. Egy új ciklus kezdődik el, amelyben nem mindig lesz nyugalmad. Sőt, azok a dolgok is visszaköszöntenek, amelyek fölött tavaly eltekintettél. Idén viszont szembesülni fogsz az első hatásokkal. Több szabadságot érzel majd a tetteidben, és több energiát a céljaid eléréséhez. A becsületes vakmerőséged időt takarít meg számodra.

Munka:
A változás iránti türelmetlenség és a harcolási vágy között érlelődsz idén, a munkahelyeden. De úgy tűnik, a változtatás győz majd benned. Az elkövetkező tíz hónapban jelentős mértékben csillogtatod meg képességeidet. Gyors tempóra kell átkapcsolnod. Ha munka után nézel, az év második felében különösen jó esélyeid vannak találni egyet. Minden, ami fejlesztéssel, kreativitással kapcsolatos, jól jön számodra. A változtatás kedvéért, és mert el szeretnéd foglalni magad, a tavaly óta függőben maradt dolgaid is elintézed.

Szerelem:
A szenvedélyes viharok idén is folytatódnak, és arra késztetnek, hogy változtass a helyzeten, még akkor is, ha ez egyeseket váratlanul ér. Annak ellenére, hogy óvakodsz tőle, mégsem kerülheted el a nagy csábítók által kavart belső zűrzavart. Konkrétan, derült égből villámcsapás módjára válnak megkérdőjelezetté a már letisztázott dolgok, és lépnek fel kiszámíthatatlan helyzetek. Ha egyedülálló vagy, remek alkalmak ígérkeznek arra, hogy szárnyalni hagyd a szíved és az érzéseid. A döntéseket pedig nehezen tudod meghozni, bármelyik helyzetben is légy. A békés pillanatok és a nagy vallatások nemigen férnek össze egy időben. És ez az, ami szemet szúr úgy neked, mint partnerednek.

Pénz:
Nyugodtság és béke uralja az anyagi helyzeted 2012-ben. Ugyanakkor olyan projektekre is számítanod kell, amelyeket csakis azért vállalsz, hogy még többet keress. Megtanultad a leckét az elmúlt évek anyagi csődje által, most pedig nem szalasztasz el egyetlen alkalmat sem a pénzszerzésre. Itt az ideje, hogy találkozz a bankároddal és megtárgyald vele az összekuszált dolgokat. A becsületességed pénzt hoz, könnyen megy neked idén a meggyőzés is, és a szerencse is veled van, ha üzleti ügyeket intézel. Érdemes lesz rászállnod azokra a személyekre is, akik pénzzel tartoznak neked, ne habozz! A meggyőzőerőd nem hagy cserben.

Kapcsolatok:
Felpörög az életed ebben az évben. És ezt úgy értelmezed, hogy eredmények majd messzemenőek lesznek. Gyors döntéseket kell hoznod, energikusan, mert ha mérlegelnél, az idő alatt a következmények megváltozhatnak. Időt kell megtakarítanod magadnak a pihenésre, hisz a rohanás igencsak igénybe vesz téged. Ne kételkedj magadban, idén ugyanis nem tudod elkerülni azt, hogy cselekedj.

Egészség:
Tavalyhoz képest, 2012-ben feltöltődsz energiával. Megerősödik az elméd, magabiztosságod által a kisugárzásodból is csak amúgy fog áradni az energia. A hozzáállásod kapcsolatban van másokkal, tevékenységgel magyarázol mindent, az energiád pedig önmagáért beszél. Egyszerre csak egy dologra próbálj összpontosítani, ne erőltesd magad hiába. A kilátásaid több merevséget kívánnak tőled. Hogy egészségesen átvészeld ezt az időszakot, érdemes még az év elejétől odafigyelned az étkezéseidre, és kiiktatnod a rohanás közbeni evészetet is. Az anyagcseréd felgyorsul, ezért is érdemes még időben újratervezned az étrendedet.