El Morya

 New Age - teozófiai társaság

 El Morya, az újkor egyik felemelkedett mestere. Először, 1880-ban jegyezte őt fel Helena Blavatsky, a Teozófiai Társaság alapitója és ismét a figyelem középpontjába került 1960-ban, Elizabeth Clare Prophet és más jelenkori tanitások szerzői által. Úgy tűnik, El Morya valóban emberként élt Ranbir Singh néven, Raja Gulab Singh fiaként, aki Kasmir kormányzója volt az 1840-es években. Kashmirt 1845-ben az angol hóditás fenyegette, azonban Raja Singh óriási pénzösszeget fizetett váltságdijként, hogy meggyőzze a briteket arról, hogy hagyják el országát. Raja halálakor, 1858-ban, Ranbir lett Kasmir maharadzsája.  A történelemben Nagar és Hunza tartományok egyesitéséről vált ismertté és mivel bizonyos emberséges és helyes civil törvényeket (kódokat) hozott létre. 
Ranbir, 1885-ben laht meg és ebben az időszakban irta Helena Blavatsky könyvét a felemelkedett mesterekről, mely anyagát a spirituális partokról kapta üzenetként. Ő kijelentette, hogy egy ideig együtt volt Indiában, El Morya-val, és arra gondolt, hogy a közte és Ranbir közt lévő barátság védelmezéseként, álnév alatt mutatja be őt.

 Helena Blavatsky, Teozófiai Társasága az El Morya fogalmát a következőképpen határozza meg: egy Rajpoot nevű törzs neve, mely arról kapta nevét, mivel teljes egészében a hires Moryan király leszármazottai voltak ők, Marya Nagara tartományából.
A  Moryan Dinasztia, egy Kshatriyas névvel kezdődött, a felemelkedett Sakya vérvonalából, mely szoros kapcsolatban állt  Goutama Buddhával, a Himalájában lévő MoryaNagara nevű város alapitójával  
Mint Blavatsky, mint Clare Prophet, Rajput hercegként és Tibeti Mahatma-ként utalnak El Morya-ra - mindkét elnevezés Ranbir leirásának felel meg. Ime az ő külső leirása: " Sötét bőrű, kissé telt ember, ragyogó, szeretetteljes mosollyal arcán és szélesre tárt karokkal hogy átöleljen minket és energiájával elárasszon, mely hitetlenségünket hitté alakitja, minden rossztól megvédelmez minket pajzsként és szeretetbe burkol minket. 
A következő helyzetekben segit minket: döntéshozatalkor, hitünk megerősitésekor, hogy elföldeljük magunkat hitünkben, valamint pszihikai és energetikai védelmezésünkért.
Forrás: Angyalforrás

  Buddha (Ázsia)

Ismert nevei még: Siddhartha Buddha, Buddha Goutama, Lord Goutama.
A Buddha név, Megvilágosodottat vagy Felébredtet is jelent. Kr.E 500-ban született, május 8-án, Teleholdkor. (ez feltételezett születési időpontja, mivel nincs egyértelmű megegyezés ebben a tekintetben).  Goutama Siddhartha herceg bőségben növekedett, palotája falainak védelmében és semmiben nem szenvedett hiányt amit kivánt. Amint megnőtt és kilépett a palota falai mögül, megfigyelte a körülötte lévő borzalmas nyomort és szegénységet, a betegséget és öregséget azoknál az embereknél, akiknek létezéséről odáig semmit sem tudott. A herceg elhatározta, hogy segit az általa látott szenvedések enyhitésében, lemondott királyi ciméről és elhagyta a palotát.
Ennek ellenére, az aszkéta élet amit Siddhartha folytatott, miután elhagyta a palotát, nem vitte el az ahitott megvilágosodáshoz, ezért leült egy fügefa (bodhi) alá: Indiában, a fügefát szent fának tekintik, mivel alatta világosodott meg Buddha. Még A Tudás vagy a Jó és Rosz Tudás Fájának is nevezik. Buddha leült és megesküdött, hogy nem fog addig felállni e fügefa alól, amig el nem éri a Megvilágosodást. Mélyen belélegzett és kilélegzett a Telehold éjszakáján és megszabadult a mohóságtól, a testi vágyaktól és a félelemmel teli gondolatoktól. Amint túllépte eme alacsony vibrációs küszöböket, kezdett visszaemlékezni elmúlt életeire. E tény segitett Neki meglátni az élet örökkévalóságát és elárasztotta őt a boldogtalanság, fájdalom és halál túllépésének megértése. Amikor felállt, már Buddhává lett.

 Buddha Tanitásai, a szenvedéstől való eltávolodástól a belső béke megszerzése által, képezték a buddhizmus alapjait. Mivel ő mindkét végletet megélte - hercegként és aszkétaként, - Buddha, a boldog élet kulcsának, a közép utat vagy mérsékletet tekintette, a létezés minden vetületén. Megfigyelhetjük, hogy Buddhát könyebb érezni, mint meghallani. Akkor amikor Őt hivjuk, szivűnkben valószinűleg feloldódást, a melegséggel teli szeretet kiterjedését fogjuk érezni. Ez annak a jele, hogy valóban kapcsolatban vagyunk az Ő szerető jelenlétével. Ő a következő területeknél lehet segitségünkre: egyensúly és mértékletesség mindenben, öröm, belső béke és béke a világban, növekedés, evolúció, spirituális evolúció és megértés.

Forrás: Angyalforrás

 Babaji (Himalája)

Más ismert nevei még:  Mahavatar Babaji, Shri Babaji.
Paramahansa Yogananda könyve révén vált ismertté, melnyek cime:
Egy jogi... önéletrajza .  Babaji - t, a halál nélküli avatarként ismerik, mivel sikerült túllépnie az emberi lény korlátait a fizikai sikon, élettartamának idejét illetően.  Azt mondják róla, hogy ő nem halt meg, hanem fizikai testében felemelkedett. Számos, fizikai alakban való megjelenését feljegyezték, egyes spirituális igazságot keresők. Mindenképp, rendszerint spirituális sikon megjelenik azok számára akik hivják, észlelik Babajit gondolatban, érzeteikben vagy vizióikban.
Babaji küldetése az, hogy közelebb vigye az emberiséget Istenhez, hogy kövessék Isten akararatát. Arra bátoritja az embereket, hogy saját spirituális útjukat kövessék és azt mondja, hogy minden vallás Istenhez vezet.
Ő bátoritotta arra Yoganandá-t, hogy adja át a nyugati világnak a Kriya Yogá-t.
(mely 18 yoga poziciót tartalmaz, ismertebb nevén asant vagy mudrát). Kriya-t, a megvilágosodás eszközeként ismerik, aki  hozzájárult a Yoga rendszer elterjedéséhez. Amikor hivjuk, segit minket a következőkben: függőség és mohóság, légzési tehnikák, Istennel való párbeszéd, megnyilvánitások, anyagitól való eltávolodás, vallásos jellegű visszaélésekben védelem, életmód egyszerűsitése, spirituális evolúció, yoga gyakorlata. 

A Felemelkedett Mesterek energiái

A Felemelkedett Mesterek a tökéletessé vált emberek. Az emberi fejlődésnek az a célja, és az egyik csúcspontja, hogy minden ember Mesterré váljon. A Felemelkedett Mesterek azok, akik végtelen türelemmel segítik, a felemelkedés útját még járó testvéreiket abban, hogy az ő magasabb rendű síkjaira lépjenek. Segítik, hogy vezetésükkel, és erejük segítségével, az ember a spiritualitás olyan fokára emelkedhessen, amelyet ők már elértek, és az illető maga is az emberiség segítőjévé váljon. Így segítik a fejlődés hatalmas tervét annak célja felé. Mindnyájukat egy akarat egyesít: szolgálni Isten Tervét az emberiségért.
A Felemelkedett Mesterek szervezetet alkotnak, amelynek neve a Nagy hierarchia - Nagy Fehér Testvériség, amelybe már a Mesterek tanítványai is beletartoznak. Ők a fejlődés során az emberi faj virága, minthogy tudatuk állandó kapcsolatban van az Istenivel.  Bátran forduljunk hozzájuk bizalommal - hiszen ők szeretettel fogadnak minden törekvőt köreikben.
E Mesterek még a fizikai életükben nagyban hozzájárultak a tanításokhoz, tudományokhoz, művészetekhez és gazdaságokhoz. A Felemelkedett Mesterek kezdetben ugyanazon az úton haladtak, mint más emberek, csak a szellemi fejlődés magasabb szintjére jutottak el, elérve a tökéletesség elérhető fokát. Ezt a szintet elérve azonban lemondtak a Nirvánáról (felszabadulás üdvösségéről) azért, hogy segíthessék embertársaikat a szellemi fejlődés útján.
A Mesterek munkája általában a mentális síkon megy végbe, még inkább a kauzális síkon, ahol a lélekre közvetlenül lehet hatni. Erről a síkról sugározzák szellemi befolyásokat a gondolat világára, innen ösztönzik a szellemi növekedést azáltal, hogy megvilágosítják az értelmet, és megtisztítják az érzelmeket, valamint inspirálják a különféle nagyszerű és jó hatású mozgalmakat is.
A Felemelkedett Mestereket szintén hívni kell, ha szükségünk van a segítségükre. A Tanítóval való kapcsolattartás legjobb módszere, ha elsőként megismerjük a sugarát, amely a Mester energia minőségéről azonnal sok mindent elárul.

A Felemelkedett Mesterek megidézése

Amikor kiejted, vagy gondolatban felidézed valamelyik Mester nevét, ezzel magadhoz vonzod az általa képviselt energiák egy részét.

El Morya:  
Az első sugár Csohanja (Ura); az Isteni Akarat közvetítője; az Isteni Terv, vagyis valódi életfeladatunk beteljesítését segíti; hitünk megerősítője; felemelkedéssel és bölcsességgel segít

Lanto: szeretetet, bölcsességet és megértést hoz neked

Velencei Pál: kreativitással és szeretettel segít

Serapis Bey: a negyedik sugár Csohánja;  harmóniát, egyensúlyt és Egyiptom ősi bölcsességét hozza el számodra, tisztít, méregtelenít, érzelmileg felszabadít; fényt vetít a dolgok lényegére

Hilarion: az ötödik sugár Csohanja; a végső igazság felé vezető utat mutatja meg; a tudomány, technológia, bölcsesség, igazság és tudás sugarát felügyeli, segíti az intuíció fejlődését

Mária Magdolna: a feltétel nélküli szeretettel segít független gondolkodást kialakítani

Lady Nada:  "az Átváltozás Istennője", a hatodik sugár Csohanja; az asztrális szintet tisztítja; ősi gyógyító módszereket tesz elérhetővé, segít az intuíció, a telepátia és a bölcsesség fejlesztésében

Kumeka: megvilágosítja a világot és eljuttatja a felemelkedéshez

Voszló: harmóniába hozza a szellemet és az értelmet

Gautama: segít megtalálni a valódi életcélodat

Rákóczi: segít, békét, megvilágosodást hozni a világ vezetőinek, hogy megtudják oldani a nemzetközi problémákat

Kuan Jin: isteni női bölcsességet és gyógyulást hoz, valamint együttérzést alakít ki a férfiakban és a nőkben, ennek érdekében segíti a nőket, hogy ismét erővel ruházzák fel önmagukat

Babadzsi: a Forrás energiáját hordozza és sugározza

Szt. Teréz : a Forrással való egység megértését terjeszti

Szt. Kara: feltartja a Krisztus Fényt az embereknek és segít nekik abban, hogy meglássák azt önmagukban és másokban

Kuthumi: a második sugár Csohanja, megtanítja, hogyan lehetünk a szeretet által bölcsek; segít, hogy tudásunk bölcsességgé váljon a megvilágosodásról és a felemelkedésről tanít

Saint-Germain:  a hetedik sugár Csohanja; a mágia tudományának ismerője és tanítója; a veszteségek feletti bánkódás "gyógyítója"; az Ibolya Láng mestere; egyensúlyt hoz a világba

Maitreya:  a Krisztus Tudatosság fényével árasztja el az embereket,

Melkizedek: ősi bölcsességet hoz

Djwal Kuhl: a Tanítók Tanítója; több sugárral is dolgozik; az ember evolúciójáért dolgozik; segíti a gyógyítók munkáját, akik a világ gyógyulásáért és békéjéért dolgoznak; segíti az okkult tudás megismerését

Lady Portia: a hetedik sugáron dolgozik; segíti a megbocsátást és az ítélet-nélküliség elérését


 Forrás: Angyalforrás



Hetedik, az Ibolya Sugár. Szabadság, isteni mágia, transzmutáció, transzcendencia, megszólítás, szertartás.
St. Germain mester és Zadkiel arkangyal
Arktusz és Viktória Elohim 

A Hetedik Sugár az isteni mágia, transzmutáció, energiáját testesíti meg, általa kapunk beavatást az Isteni Tervünk kivitelezéséhez, szükséges átváltozáshoz és szabadsághoz. 
A sugár ereje Isten teremtő fényét közvetíti összekapcsolva a teremtés szabadságának forrásával. 
A manifesztáló energia. 
A Vízöntőkor sugara, megváltás, az átalakítás és a szabadság érdekében. 
Az Ibolya sugár a szertartás, a mágia, transzcendencia,  átalakítás ereje pozitív változások érdekében.  
 Általa megnyithatjuk a spirituális szabadság kapuit, amely rendkívül fontos a spirituális fejlődéshez.   
Felszabadíthatjuk a bennünk rejlő teremtő és transzformáló erőt, amely által kezünkbe vehetjük sorsunk alakulását.
 Feloldhatjuk a mágia iránt érzet félelmet, amelyet a sötét középkor karmikus feljegyzései őrzik, és a saját mágikus erőinktől való félelmet, amely az egykoron létrejött visszaélések okozták.



Hatodik, a Bíbor és Arany Sugár. Krisztusi szolgálat idealizmus, hitbeli odaadás, béke, testvériség, vallásosság, hit ereje.
Jézus és Uriel arkangyal
Béke és Aloha Elohim 

A Hatodik Sugár a Krisztusi tudat energiáját testesíti meg, általa kapunk beavatást az Isteni Tervünk kivitelezéséhez, szükséges hithez és szolgálathoz.
 A sugár ereje Istennek tett szolgálat és odaadás energiáit közvetíti összekapcsolva a Krisztusi tudat forrásával és a testvériség eszméjével . A hit ereje által nyújtott belső béke tapasztalatát adja. 
A sugár feloldja a zavar és a nyugtalanság rezgéseit. 
A Bibor-Arany Sugár által visszanyerhetjük a bizalmat a hit erejébe és másokba.