Nagy tisztelettel adózom Mutz Péter munkásságának!
Lelke néhány gyöngyszemét osztanám meg mindenki örömére!
Kívánom,hogy még sok lelket örvendeztessen meg írásaival!
Kívánom,hogy még sok lelket örvendeztessen meg írásaival!
Nagy megtiszteltetés számomra,hogy ismerhetem!
Mutz Péter: ÖNMAGUNK TÜKRÉBEN…
A földi létben élt szerep, csak röpke pillanat.
E színpad apró kis szelet, egy cseppnyi mozzanat.
Ki megtagadja lényegét, és a jelmez által él,
Holt anyagként úszik át az élet tengerén.
Egy torz tükörből rátekint a néma szenvedés,
Ha felismerte önmagát, úgy jő csak enyhülés.
Mert érthető, és élhető, hogy a lélek létezik,
De a szívben élő lángra csak a Fény emlékezik.
Mutz Péter: A SZÁGULDÓ GONDOLAT
Általam születnek minden pillanatban.
Én teremtem Őket örömben, és gondban,
De oly erővel élnek, hogy elsodor hatalmuk,
Mint megvadult csikóknak, nincs sosem nyugalmuk.
Hogy tehetném lényük szelíd kis patakká?
Melyben lágyan úszva válhatnék szabaddá.
Medrében vezetném mindet szépre, jóra,
Míg rátalálnak csendben az Örökkévalóra.
Mutz Péter: EGY DAL A HANGOK FELETT…
Míg túl kemény a szív, nem láthat égi álmot,
Mert ringat, és elandalít egy káprázat világ.
De átragyogja égi fény, és megtör minden átkot,
Mély hó alatt bont szirmokat egy ártatlan virág.
Még halkan peng a húr, még suttogó az ének,
A csend zenéje zengi bent az öröklét dalát,
És a végtelenre felfigyelve elmereng a lélek,
Vágya titkos útjain eléri otthonát.
A béke lágy ölén új értelemre ébred.
Tudja már, hogy nincs határ, de nem vesz új hazát,
Mert vissza vonzza még a cél, hogy megtaláljon Téged,
Hogy együtt élje meg Veled az összetartozást.
Mutz Péter: A FORMA REJTEKÉN
Sejtjeimben őrzöm egységét a létnek,
Testem példaként megélt összetartozás,
Hol a teljességet birtokolja minden apró részlet,
És így kap éltető erőt, e kozmikus varázs.
Formám titkos kódja rejt egy magasztos világot,
Mert minden szervem értem él, és én mindegyikért.
Ha emberségem megtanulná, azt mi bennem áldott,
E Földi kertben vágy születne egy újabb Édenért.
Mutz Péter: A BOLDOGSÁG RÓZSÁJA
Bárányfelhő úszott égbolt hűs tavában,
Rápillantva mindig más formát találtam.
Játékos kedvében a napot eltakarta,
Fénykapu nyílt benne, ott fent a magasba.
Arany sugarakkal díszesen övezve,
Csalogat egy ösvény, hívogat a mennybe.
Testben el nem érem, de szívem melegével
Útra kelt reményem, mint pillangó a szélben.
Tündérkert virágzott túl felén a létnek,
Tarka rózsa szirmok, bármerre is nézek.
Elrejtett csodája égi boldogságnak,
Megőrzött világa egy rég felejtett vágynak.
Angyalok suhantak könnyű pille szárnyon,
Boldogságuk rajzolt színt a szivárványon.
Gondolatuk szárnyalt szabadon a széllel,
Értettem mit érez, bármelyikre néztem.
Megszólít az egyik: Vágyaidba látok.
Azért vagy ma vélünk, hogy megtörjön az átok.
A végtelenben élsz, de elrabolt a végzet,
Itt a perc, hogy könnyed örömre cseréljed.
Benned is egy kis mag, ott van eltemetve,
Várja, hogy a fényed életre nevelje.
Szívedben tavaszt hoz égbe nyúló szára,
És arcodon szirmot bont angyalok virága.
