A szeretet lángjai
Azt üzenik:
Nem felejtettünk el benneteket!
Erősebbek most a szív fájdalmai
És sűrűbben hullatjuk a könnyeinket.
Magával ránt a múlt és képeket tár elénk,
Emlékkockák millió ködös fátylából
Fakó, ismerős hangfoszlányt hallunk még.
Elsuttogunk egy fohászt szeretteinkért,
Ahogy minden évben tesszük halottak napján.
Néha még ránk tör az örök kérdés: Miért? Miért?...
De nem köthetjük össze az élet szakadt fonalát.
Látjuk a szeretett arcokat: ki rokon, ki barát,
S bár távolinak tűnnek, oly homályos a kép,
Ők talán vigasztalva fogják az itt maradtak vállát.
