Adventi elmélkedések 18. - Milyen értékek mozgatnak engemet?

Isten angyala szól Józsefnek: ne félj, vedd az anyát, és gyermekét, menekülj vele Egyiptomba. Szent Józsefnek döntenie kell, választania kell, egyik felől ott van Nazaret, a barátok, ismerősök, másfelől az élet, a Kisjézus, a család. Józsefnek van ereje az élet, a család mellett dönteni, és útra kelni. Háta mögött hagyja a házat, a klienseket, a vállalkozást, mindent, mert számára mindennél fontosabb az élet, a család.

Egy szép gyűrű eszköz, mely által kifejezheted kedvesed iránti szereteted, az autó, elvisz azokhoz, kiket szeretsz, a ház otthont ad neked és tieidnek. Igazából minden csak eszköz, a cél te vagy, és azok, akikkel megosztod az életed. Az ember lelke halhatatlan, Isten szeretete, bölcsessége, teremtő ereje végtelen, s e végtelen távlatot bebarangolni határtalan idő. Ha alázatos vagy és kíváncsi, lassan világunk és annak alkotója, felfedi titkait. Lépésről-lépésre megismered, előre csak csodálni fogod, majd szeretni kezded Isten alkotásait, s általuk eljutsz ahhoz, kinek vonásai felsejlenek az arcodon.
Ha őszintén keresel, megvilágosodsz, és akkor magától hullanak le a szárnyalásodat a porba visszafogó lim-lomok, az anyagi dolgok, mindaz, mi eszköz, de cél nem lehet soha. Isten nem elveszi az üveggyöngyödet, boldog ölelésben magad veszíted el, mint szerelmes a ruháját, kinek minden ruhadarab a boldog nászban fölösleges dolog.

Azt hiszem, hogy Szent József mindannyiunknak példaképe lehet. Gondolkozzál el! Vajon számodra mi a legfontosabb, miért szoktál áldozatot hozni? A munkád, hivatásod? Családod, társad ki megosztotta veled az életét? Érték neked a nemzet, a haza? Értékeid koncentrikus belső köreiben ki van, mi van? Családodért, szeretteidért mindent fel tudnál áldozni? 


 


Adventi elmélkedések 17. - A párbeszédről

Sokan nem hisznek a szó erejében. 
Jézus feltámadása után találkozik az Emmauszi tanítványokkal, akik mindenből kiábrándulva mennek haza, távolodnak Jeruzsálemtől, mindattól, amit Krisztus jelent. 
Jézus nem parancsolja vissza kishitű, megtorpant társait, hanem elkíséri a tőle elvezető úton, és olyan szépen beszél velük, ahogyan ők mondták, „lángolt a szívünk, míg hallgattuk őt”. 
Jézus meghallgatja a másik felet, majd beszél, érvel a Szentírásból, mert hisz a kimondott szó erejében. Szándéka tiszta, magasabb rendű életet kínál testvéreinek.

Én is hiszek a szóban, az igében, mely által beléphetek testvérem szívébe. 
Hiszek a párbeszéd erejében, mely által értékeimet felkínálhatom, és megismerhetem társamat, az ő álmait, céljait, reményeit. 
A kimondott igaz szó által mindketten többek leszünk.
Minden kis búzaszem a tavaszi verőfényben, az áldott esőtől öntözött földben élni akar. 
Kis gyökerével a földbe kapaszkodva belegyökerezik, nyújtózik a kék égbe, hogy meghozza parányi virágait, majd szemet, gyümölcsöt terem. 
Ő is, mint te, és minden élő, élni, növekedni, kibontakozni akar. 
Vágya, álma: virágot, gyümölcsöt adni a világnak. 
Ha Istentől beleírt álmát, vágyát segíted megszületni okos szóval, társa lehetsz, barátja, így belőled is fakad a virág, a gyümölcs. 
Gyümölcsét megosztja veled, és te is boldog leszel, mert gyümölcsöd az, hogy ő gyümölcsöt terem.





Adventi elmélkedés 16. - A mi erőnk


Sokszor megtapasztaltam, hogy mindaz, amit csinálok, nem az enyém, hanem az élő Istené. 
A gyermekekért, kiket nevelek, Jézus Krisztus meghalt a keresztfán. 
Én legföljebb megpróbálok kenyeret adni nekik, gondozni őket. 
Isten ezért a világért, a mi népünkért, nemzetünkért meghalt. 
Életednek óriási ára volt. 
Isten jobban akarja azt, hogy mi külön és együtt is fejlődjünk, szépek, nagyszerűek legyünk, mind amennyire mi bármikor is akarhatnánk.
 Isten számára mi fontosabbak vagyunk.

A keresztény ember ereje ebből a világot kibontakoztató, világot továbbfejlesztő Isteni erőből fakad. 
Az Úr az életadó víz, a forrás, mi magunk vagyunk, mert az élet, az életet adó víz mind-mind általunk fakad. Jézus olyan szépen mondja, én vagyok a szőlőtő, és ti vagytok a szőlővesszők. 
Igazából az a göcsörtös, ráncos tőke, ami életet ad. 
És mi, a vesszők, gyümölcsöt termünk, ízletes fürtöket hordunk. 
Annyira tudom csodálni Istennek az alázatát, ahogy átengedi a gyümölcstermés dicsőségét nekünk. 
Szelíden, alázatosan hordoz bennünket, a szőlőtő termésének az öröme, büszkesége a miénk lehet, az élet dicsősége az övé. 
Élet van bennünk, míg alázattal, szeretettel együtt a tőkén vagyunk.

Nagyon fontos, hogy meglegyen bennünk az élő hit. 
Higgyük azt, hogy a népünket, nemzetünket nem mi akarjuk felemelni, nem mi teremtettük, nem mi haltunk meg érte a kereszten, hanem az élő Isten, és ez reményt, biztonságot ad. 
Ő nem személyválogató, mindannyian számára kedvesek vagyunk, jászlához meghívja az egyszerű pásztort, de a gazdag napkeleti bölcset is.
Istennek az a célja, hogy mint, minden nép, úgy a mi népünk is erős, egészséges és egységes legyen. 

 
 
 

Adventi elmélkedések 15.

Úgy gondolom, hogy a Jó Isten, ha akarná egyetlen éjszaka, egyetlen nap alatt le tudná vadászni az erdőből az összes farkast, az összes vadállatot, hogy az őzikéknek békés, nyugodt életük legyen.
 De talán ekkor az őzikék elsatnyulnának, elpuhulnának, és lassan leállna törzsfejlődésük, megszakadna az ő fajuk.

A nehézségek, a gondok, a létért való küzdelem erősíti az embert. 
Annak a gyermeknek, aki a búra alatt nő fel, akinek nem kell szellemi, fizikai nehézségekkel megküzdenie, annak nem fog kialakulni se a fizikai, se a szellemi tűrőképessége, erőnléte. 
Nem fog kialakulni az immunrendszere. 
A nehézségek Isten ajándékai, melyekkel nap, mint nap megküzdve bontogatjuk szárnyainkat. 
A diák, leckéje fölé görnyedve, akárcsak a sportoló, a maga súlyzója alatt erőlködik, felnő, erősödik, hogy lassan bajnok legyen. 
 
Furcsa lenne az a futballista, aki meccs közben leülne, és elkezdene sírdogálni, hogy elrúgták tőle a labdát. Nevetséges lenne, ha sírva kérné, hogy adják vissza neki a futballt, mert ő is gólt akarna rúgni. 
A létért küzdeni kell! 
Minden egyes gólért a csapatnak is, de minden játékosnak külön-külön is, meg kell küzdeni.  

Az eredményes játék verejtékből, erőfeszítésből, összefogásból, küzdelemből születik.

Isten a maga végtelen irgalmasságával úgy látta jónak, hogy az ember önmagát, környezetét, vajúdó erőfeszítéssel tudja csak világra hozni.  
Nem kell félni a munkától, az erőfeszítéstől. 
Vegyük vállunkra a keresztünket, és úgy kövessük a megfeszített Krisztust. 
A lét kibontakozása a munka, a küzdelem maga.
Legyen áldott az ő szent fölsége, és kérjük, hogy adjon erőt a mindennapi keresztjeink hordozásához, a nehézségek vállalásához, a verejtékhez, mindahhoz, ami szükséges önmagunk, nemzetünk és szép világunk továbbteremtéséhez.
 
 

 
Adventi elmélkedések 14. - Ajándék
 
Jézus Krisztus üres kézzel jött közénk Karácsony estéjén. 
Nem hozott ajándékokat, nem osztott semmiféle mennyei szuvenírt. 
Ő, önmaga akart lenni az áldás, az ajándék, Isten szeretetének csodás megnyilvánulása. 
Reformjához nem hozott égi kincseket.
 Kérdéseinkre a válasz bennünk feszül. Isten mindannyiunkat a saját képére, hasonlatosságára teremtette. 
Mi is üres kézzel jöttünk erre a földre, azzal a hivatással, hogy áldás, ajándék, simogatás legyünk, válasz a fojtogató kérdésekre, út, mely tovább vezet.

Nemcsak kívülről kell a megoldást várni, útszélére sodródott koldusokként. 
Ne kezünket nyújtsuk alamizsna után a nagyvilág felé, hanem egymásban bízó lélekkel terveket szőjünk, anyagi forrásainkat bölcsen felhasználva, Istenben bízó lélekkel teremtsünk magunknak otthont szülőföldünkön.
 Az igazi megoldás Te vagy, mi vagyunk!

Ajándék. Olyan jó dolog ajándékot kapni, és olyan fontos, hogy mi magunk is ajándékká váljunk.
 Sokféle ajándék van, minden szülő a gyermekének a lét ajándékát adja. 
Jó lenne, ha közösen gyermekeinknek meg tudnánk adni egy nyugodt, békés Magyarország ajándékát.
 A süllyedő Titanicon hiába fényesítették a kanalakat, a kilincseket, a hajót kellett volna megmenteni. 
Most nemzetünk hajóját, népünk közösségét kellene megerősíteni.

Önmagunk számára áldássá válva lehetünk világunk áldásává, hogy más népekkel együtt egy új világot álmodjunk.
 Hiábavaló a kis egyéni megtakarításunk, a személyes győzelem, ha a közös nagy csatánkat elbukjuk, a közös otthonunk darabokra törik. 
Merjünk értékes vetőmagot szórni a holnapba!


Adventi elmélkedések 13. - Ünnep
 

Földi létünk talán egyik legfontosabb célja, hogy ünnepet szervezhessünk magunknak, és egymásnak. Életünk apróbb győzelmeit közösen, együtt meg kell ünnepelnünk. 
Az ünnepek erősítik hitünket, összetartozásunkat, közösségünket.


Az lenne jó, ha nemcsak családi veszekedésekkel, tüntetésekkel, hanem Isten országát építő ünnepekkel fejeznénk ki a hitünket. 
Nem elég szembefordulnunk valamivel, hanem valljuk meg azt, hogy mit hiszünk, hova tartozunk!
 A pozitív értékek melletti elkötelezettség a leghangosabb tiltakozás mindaz ellen, amivel nem értünk egyet, amitől el szeretnénk határolódni. 
A buta sötétségre a fény legyen a mi válaszunk!


Jézus húsvét hajnalán nem beszélt Heródesről, Kaifásról, ő nem foglalkozik a butaságból fakadt tettekkel.
 Én sem akarok harcolni a rosszal. 
Nem hiszek a passzív ellenállásban, mely megbénít, felemészti családjaink, nemzetünk tartalékait. 
Gyújtsunk fényt, mondjunk igent az életre, a szeretetre!

Rendezzünk örömteli, tiszta nemzeti ünnepeket!


Ezek az ünnepek az élet forrásai lehetnek, szaporodó gyümölcsük életet hozhat.
 Jó lesz látni, hogy a kis összefogásunkból, hogyan kezd épülni, bontakozni a holnapunk.
 

Adventi elmélkedések 12. - Kegyelem

Sokszor az ember nem bízik a maga erejében, és ezt jól is teszi, hisz végül is mindannyiunkat egy marék porból teremtett az Isten. 
Kicsik, egyszerűek, és gyöngék vagyunk. 
Olyan jó dolog tudni azt, hogy Isten velünk van és segít. 
Bárki közülünk, aki egy fát elültet, mi mást szeretne, minthogy az a fa nagyra nőjön, gyümölcsöt teremjen, nagy, erős koronája, gyökere, törzse legyen. 
Senki nem ültet fát csak azért, hogy satnya, beteg, korhadt fája legyen.
Meg vagyok győződve arról, hogy Isten, aki megteremtett bennünket, és a népek nagy családját, azt szeretné, hogy én egyedül, és mindannyian külön-külön, de együtt is, közösségileg, a magyar nemzet gyermekeiként erősek, szépek, nagyok legyünk. 
Isten nem egy szépségverseny zsűrije, ő nem kiválogat, hanem mindannyiunkat a parányi egysejtű létből a végtelenbe visz. A kudarcok nem torpantják meg, ő melletted mindig újrakezd, bátorít, biztat. 

Ha elfáradsz, ölbe vesz, ha nagyon gonosz voltál, dorgálva szeret, de nem enged el. 
Drága vagy neki, meghalt érted a kereszten. 
Örök szeretettel nevedet tenyerébe írta, s nem hagy el soha. 

 Egészen biztos, hogy Isten nemcsak vágyik valamire, hanem hathatós segítségével mindannyiunkat szeretne megsegíteni, megáldani, hogy nagyra nőjünk, hogy kibontakozzunk.
 A bennünk levő jó, szép, szent, igaz az ő dicsőségére, és mindannyiunk örömére, világra jöjjön.

A Szentlélek ott fúj, ahol akar! 
Alázattal keressünk kérdéseinkre válaszokat. 
Egyedül Isten irgalma végtelen, 
 minden más véges, s véges gondjainknak végére juthatunk. 
Biztos, hogy van megoldás, az Isteni kegyelemre mindannyian számíthatunk.


Adventi elmélkedések 11. - A bűn

A sötétség nem más, mint a fény hiánya. 
A sötétet nem lehet feldarabolni, kilapátolni, összetörni, egyszerűen csak fényt kell gyújtani. 
Ahol megjelenik az áldott fény, ott eltűnik a sötét. 
A bűn nem más, mint a szeretet hiánya, a bizalom, a jóság hiánya.  

Az emberek kezét nem visszafogni kell a rossztól, hanem meg kell éreztetni velük, hogy milyen édes és gyönyörűséges a szeretet útján járni.
 Így maguktól megtapasztalják, hogy igazából a bűnös ember rab, és a bűnbánat nem más, mint felszabadulás. A szabad ember azt teszi, amit szeretne, amire vágyik, amit Isten elvár tőle.
 Ő igazából szabadságában örömét leli. 
A bűnös ember ki van szolgáltatva a pillanatnyi vágyainak, hangulatának, kedélyének.
Adná az Isten, hogy világosság gyúljon a szívünkben, tisztán lássuk és megértsük, hogy a kapzsiság, hiúság, és mindez mennyire mulandó, mennyire semmi, mennyire nem tudja boldoggá tenni az embert. 
Az elképzelt jó unalmas, szürke, hétköznapi. 
Az elképzelt rossz izgalmas, csábító, vonzó, de a megélt rossz az embert kilúgozza, kiüresíti, fájdalommal, sötétséggel tölti el.  

A megélt jó az embert fölemeli, tisztává, boldoggá, örömtelivé teszi.
Miért vergődnénk ócska kukacok után kapkodó halakként a gonosz horgain.

Adná az Isten, hogy mindannyiunk szívében megszülessen a vágy, tiszta, igaz, őszinte világ után!

 
Adventi elmélkedések 10. - Krisztusi szemlélet

A mai világ felfogása szerint a jó találkozik a rosszal, megküzd vele. 
Én hiszem, hogy minden ember jó, azt is tudom a tapasztalataim alapján, hogy a gonosz lélek, mint ordító oroszlán lesi, hogy kit nyeljen el. 
Sajnos a gonosz léleknek sokszor ereje is van megtéveszteni, megsebezni bennünket. 
Szép a Szentírásnak az a története, amikor Jézus találkozik a garadai ördöngössel.

Nézd, megszakítottam a munkámat, mert fontos vagy nekem, mert szeretlek Téged, mondja szó nélkül is ennek az embernek Krisztus. 
Igen, Te jó vagy, bár van benned valami rossz, amitől megszabadulhatsz, amit kidobhatsz magadból, hogy tiszta legyél, szent legyél, igaz legyél. Jézus szelídsége, jósága, türelme az embert megtisztítja, felszabadítja.

Célunk, egymást szeretve felszabadítanunk az önzés, kapzsiság, a bűn megannyi formája alól.
 Mi nem legyőzni akarjuk egymást, elpusztítani, hanem felszabadítani a bizalomra, szeretetre, a vidám csapatmunkára, mely mindannyiunkat tovább vihet.
Hiszek a szeretet végső győzelmében! 
Hiszek, mert jó dolog szabadnak lenni, jó dolog tiszta szívvel élni, jó dolog Isten gyermekeinek szabadságát megtanulni, megtapasztalni az önzetlen szeretet világ formáló erejét. 
Azt gondolom, hogy fontosabb feladatunk nincs, mint egymást segíteni abban, hogy fel tudjunk szabadulni a bűn minden formája alól. 
 
 
 


Adventi elmélkedések 9. - Kiengesztelődés

A mi Urunk egyik legszebb ajándéka a kiengesztelődésre való készség. 
Döbbenetes, ahogy Jézus hiszi, hogy az öreg Nikodémus ujjá fog születni. 
Nem mondja, hogy rég megcsontosodott, farizeus képmutató, ilyennek születtél, ilyennek is fogsz meghalni, hogy kutyából nem lesz szalonna. 
Nem mondja, hogy az alma nem esik messze a fájától. 
Jézus hisz az emberben, hisz abban, hogy a házasságtörő asszony fölkel, és továbbmegy, és többet nem vétkezik. 
Jézus hisz abban, hogy az ember talpra tud állni, meg tud térni, és ki tud engesztelődni.

Ő maga is ki tud engesztelődni Saullal, aki üldözi őt és a tanítványait, a későbbi Szent Pállal, aki nemcsak újjászületett, de a Népek Apostola lett. 
Az őszinte szeretet, a történelem folyamán nagyon sok bűnöst fel tudott emelni a szentjei közé. Úgy gondolom, hogy ezt a nagyon szép keresztény erényt mindannyiunknak gyakorolni kell. 
Kiengesztelődés nélkül nincs jövőnk!
Megbocsátás, újrakezdés nélkül nemzetünk, népünk nem tud talpra állni.
Adná az Isten, hogy egymásnak fel tudnánk kínálni a megbocsátás kegyelmét. II. János Pál Pápa felnőtt keresztényekről írt elmélkedésében felsorolja a felnőtt, keresztény jellemző vonásait, melyek között az egyik legfontosabb tulajdonságként említi a kiengesztelődésre való készséget.
Gyermekek azok, akik örök haragot fogadnak, gyermekek azok, akik saját gyengeségeiket még nem tapasztalták meg, ezért nagyon nehezen tudnak megbocsátani. 
Nekünk felnőtteknek tudnunk kell, hogy Isten mindannyiunkat egy marék porból teremtett, és esendők, gyengék, kicsik vagyunk.
Életünk folyamatos újjászületés. Jézus Krisztus nem azt mondja, hogy maradjatok tökéletesek, hanem arra biztat, hogy legyünk tökéletesek, mint az ő mennyei Atyja. 
Adja az Isten, hogy segíteni tudjunk egymásnak ebben a tökéletesedésben!
Adja az Isten, hogy őszinte, tiszta szívvel ki tudjunk engesztelődni, el tudjuk felejteni egymásnak mindazt, ami fájt, és tudjunk közösen holnapot, életet teremteni!