Adventi
elmélkedések 15.
Úgy
gondolom, hogy a Jó Isten, ha akarná egyetlen éjszaka, egyetlen
nap alatt le tudná vadászni az erdőből az összes farkast, az
összes vadállatot, hogy az őzikéknek békés, nyugodt életük
legyen.
De talán ekkor az őzikék elsatnyulnának, elpuhulnának,
és lassan leállna törzsfejlődésük, megszakadna az ő fajuk.
A
nehézségek, a gondok, a létért való küzdelem erősíti az
embert.
Annak a gyermeknek, aki a búra alatt nő fel, akinek nem
kell szellemi, fizikai nehézségekkel megküzdenie, annak nem fog
kialakulni se a fizikai, se a szellemi tűrőképessége, erőnléte.
Nem fog kialakulni az immunrendszere.
A nehézségek Isten ajándékai,
melyekkel nap, mint nap megküzdve bontogatjuk szárnyainkat.
A diák,
leckéje fölé görnyedve, akárcsak a sportoló, a maga súlyzója
alatt erőlködik, felnő, erősödik, hogy lassan bajnok legyen.
Furcsa
lenne az a futballista, aki meccs közben leülne, és elkezdene
sírdogálni, hogy elrúgták tőle a labdát. Nevetséges lenne, ha
sírva kérné, hogy adják vissza neki a futballt, mert ő is gólt
akarna rúgni.
A létért küzdeni kell!
Minden egyes gólért a
csapatnak is, de minden játékosnak külön-külön is, meg kell
küzdeni.
Az
eredményes játék verejtékből, erőfeszítésből, összefogásból,
küzdelemből születik.
Isten
a maga végtelen irgalmasságával úgy látta jónak, hogy az ember
önmagát, környezetét, vajúdó erőfeszítéssel tudja csak
világra hozni.
Nem
kell félni a munkától, az erőfeszítéstől.
Vegyük vállunkra a
keresztünket, és úgy kövessük a megfeszített Krisztust.
A lét
kibontakozása a munka, a küzdelem maga.
Legyen
áldott az ő szent fölsége, és kérjük, hogy adjon erőt a
mindennapi keresztjeink hordozásához, a nehézségek vállalásához,
a verejtékhez, mindahhoz, ami szükséges önmagunk, nemzetünk és
szép világunk továbbteremtéséhez.
