Adventi
elmélkedés 16. - A mi erőnk
Sokszor
megtapasztaltam, hogy mindaz, amit csinálok, nem az enyém, hanem az
élő Istené.
A gyermekekért, kiket nevelek, Jézus Krisztus
meghalt a keresztfán.
Én legföljebb megpróbálok kenyeret adni
nekik, gondozni őket.
Isten ezért a világért, a mi népünkért,
nemzetünkért meghalt.
Életednek óriási ára volt.
Isten jobban
akarja azt, hogy mi külön és együtt is fejlődjünk, szépek,
nagyszerűek legyünk, mind amennyire mi bármikor is akarhatnánk.
Isten számára mi fontosabbak vagyunk.
A
keresztény ember ereje ebből a világot kibontakoztató, világot
továbbfejlesztő Isteni erőből fakad.
Az Úr az életadó víz, a
forrás, mi magunk vagyunk, mert az élet, az életet adó víz
mind-mind általunk fakad. Jézus olyan szépen mondja, én vagyok a
szőlőtő, és ti vagytok a szőlővesszők.
Igazából az a
göcsörtös, ráncos tőke, ami életet ad.
És mi, a vesszők,
gyümölcsöt termünk, ízletes fürtöket hordunk.
Annyira tudom
csodálni Istennek az alázatát, ahogy átengedi a gyümölcstermés
dicsőségét nekünk.
Szelíden, alázatosan hordoz bennünket, a
szőlőtő termésének az öröme, büszkesége a miénk lehet, az
élet dicsősége az övé.
Élet van bennünk, míg alázattal,
szeretettel együtt a tőkén vagyunk.
Nagyon
fontos, hogy meglegyen bennünk az élő hit.
Higgyük azt, hogy a
népünket, nemzetünket nem mi akarjuk felemelni, nem mi
teremtettük, nem mi haltunk meg érte a kereszten, hanem az élő
Isten, és ez reményt, biztonságot ad.
Ő nem személyválogató,
mindannyian számára kedvesek vagyunk, jászlához meghívja az
egyszerű pásztort, de a gazdag napkeleti bölcset is.
Istennek
az a célja, hogy mint, minden nép, úgy a mi népünk is erős,
egészséges és egységes legyen. 