6. Az Elkülönülés törvénye

Az elkülönülésben rejlik a bizonytalanság vállalásának bölcsessége... a bizonytalanság vállalásának bölcsessége pedig a múltból és az ismertből - a múltból hozott körülmények börtönéből - történő szabadulás kulcsa.

Az ismert nem egyéb, mint a múltból hozott berögződések börtöne.

A bizonytalanság vállalása másfelől a tiszta alkotóerő és szabadság termékeny talaja.

A biztos tudáshoz való görcsös kötődésről lemondva az ismeretlenbe lépünk, és a lehetőségek teljes körének mezőjébe jutunk.

AZ ELKÜLÖNÜLÉS TÖRVÉNYÉNEK ALKALMAZÁSA

 
Az alábbi lépésekkel érvényre juttatom életemben az Elkülönülés törvényét:

1. Ma az elkülönülés alapállásába helyezkedem. Saját magamat és a körülöttem élőket szabadon engedem, hogy olyanok legyenek, amilyenek. Nem erőltetem (mereven) az elképzelésemet arról, hogyan kellene a dolgoknak lenniük. Nem erőltetem a problémák megoldását, mert az csak új problémákat teremtene. Mindenben elkülönült alapállással veszek részt.

2. Ma vállalom a bizonytalanságot, mint tapasztalatom lényegi alkotórészét. Az-által, hogy kész vagyok vállalni a bizonytalanságot, a megoldások spontán módon születnek a problémákra, kibukkannak a zűrzavarból és káoszból. Minél nagyobbnak látszik a bizonytalanság, annál nagyobb biztonságban érzem magam, mivel a bizonytalanság a szabadsághoz vezető út. A bizonytalanság vállalásának bölcsességében meglelem biztonságomat.

3. Belépek a lehetőségek teljes körének mezőjébe és kezdem átélni azt a nagy-szerű érzést, hogy folytonosan a választási lehetőségek végtelen köre kínálkozik. Amikor belépek a lehetőségek teljes körének mezőjébe, az élet minden pillanatát szórakoztatónak, izgalmasnak, bűvösnek és titokzatosnak tapasztalom.

 

 5. A Szándék és vágy törvénye 

Minden szándék és vágy eredendően magában hordozza megvalósulásának eszközeit... A szándék és a vágy a tiszta lehetségesség mezőjében határtalan szervező erővel rendelkezik.

 

Amikor egy szándékot a tiszta lehetségesség termékeny talajába ültetünk, ez a határtalan szervező erő lendül szolgálatunkra.

Bármire fordítjuk a figyelmünket, az erősebben növekszik életünkben. Bármitől vonjuk el a figyelmünket, az sorvadni fog, szétesik és eltűnik.

1. Helyezkedjünk a Köztes térbe. Ez azt jelenti, hogy helyezkedjünk el lényünk azon középpontjában, ahol a gondolatok között egy foltnyi csend érezhető. Mélyedjünk el a csendben. Ez a Lét azon szintje, amely lényegi állapotunk.

2. Támaszkodjunk erre a Lét-állapotra, engedjük szabadon szándékainkat és vágyainkat. Amikor valóban a Köztes térben vagyunk, megszűnnek a gondolatok, a szándékok. Ezek csak a Köztes tér és a gondolatvilág határán élednek újra, amikor kezdünk visszatérni. Ekkor indítsuk útjára a szándékot. Ha több célkitűzésünk is van, leírhatjuk ezeket, és az elmélyedés előtt összpontosítsunk rájuk. Ha például sikeres karriert tűzünk magunk elé, ezzel a szándékkal mélyedjünk el, és a szándék halványan már ott lebeg tudatunkban. A szándékok és vágyak szabadon engedése a Köztes térben ezek elültetését jelenti a tiszta lehetségesség termékeny talajába. Kivirágzásukhoz már csak a megfelelő időszakot kell megvárni. A magokat nem kell kiásni, hogy vajon csíráznak-e, sem görcsösen kuporogni mellettük, hogy bontakoznak-e már. Egyszerűen el kell engedni őket.

3. Maradjunk saját autonómiánk állapotában. Ez azt jelenti, hogy valódi Önvalónk, szellemi lényünk tudatában kell élni, a tiszta lehetségesség mezőjével kapcsolódva. Nem a világ szemével kell mérlegelni magunkat, és ne befolyásoljon mások véleménye vagy bírálata. Ennek az autonóm állapotnak a megőrzéséhez segít, ha nem beszélünk vágyainkról, senkivel nem osztjuk meg ezeket, hacsak nem pontosan ugyanazok a vágyak élnek a másik emberben, mint bennünk és szorosan összetartozunk.

4. Ne áhítozzunk a végeredményre. Adjuk fel a speciális eredményhez való görcsös kötődést és éljünk a bizonytalanság vállalásának bölcsességében. Ez azt jelenti, hogy élvezzünk minden pillanatot az élet nagy utazása során, még ha nem is tudjuk a végeredményt.

5. Hagyjuk, hogy a részleteket a világegyetem hordozza. A Köztes térben elengedett szándékaink és vágyaink a végtelen szervező erő körébe kerültek. Bízzunk abban, hogy ez a szándékainkat az utolsó részletig megszervezi számunkra.

A SZÁNDÉK ÉS VÁGY TÖRVÉNYÉNEK ALKALMAZÁSA

 
Az alábbi lépésekkel érvényre juttatom életemben a Szándék és vágy törvényét:

1. Valamennyi vágyamat listába foglalom. Ezt a listát magammal viszem mindenüvé. Átolvasom, mielőtt csendbe és meditációba merülök. Átolvasom, mielőtt este elalszom. Átolvasom, amint felébredek reggelenként.

2. Vágyaim e listáját elengedem és átadom a Teremtés méhébe, bízva abban, hogy amikor a dolgok toporogni látszanak, annak oka van, és hogy a kozmikus terv erősebben dolgozik értem, mint azt valaha is gondolnám.

3. Minden cselekedetem során megmaradok a jelenben élő tudatosság gyakorlásában. Eleve kizárok minden akadályt, ami felemészthetné vagy szétzilálhatná, hogy a jelen pillanatra összpontosítsam a figyelmemet. Elfogadom a jelent úgy, ahogyan van, és legmélyebb, legkedvesebb szándékaimmal és vágyaimmal formálom a jövőt.

Jöjj Szentlélek, mennyekbõl,

Hószín galamb Istentõl,

Áldott égi szeretet,

Töltsd be árva szívemet!

 

Ó, Szentlélek, drága fény,

Téged bírni vágylak én!

Jöjj, foglalj el teljesen

E csodás szép ünnepen!

 

Szép tavasznak reggelén

Tündököljön hit, remény:

Hogy te ápolsz engemet,

S mennybe viszed lelkemet!

 

Küldd Szentlelked, kérlek Uram,

Küldd hõ, buzgó imámra;

Hogy tanítson, vigasztaljon

És vezessen utadra!

Bûn teherrel messze tõled

Sötét éjben bolyongtam,

Tûzoszloppal, égi fénnyel

Vezess, vezess, ó, Uram!

 

Meghallgattál s fényt gyújtottál,

Minõt soha nem láttam.

Bús lelkemmel, tört szívemmel

Szent örömre találtam.

Ó, én lelkem, hirdesd széjjel,

Mint jött Isten tefeléd;

Mint jött Jézus, és üdvödért

Föláldozta életét!

 

Népmilliók, zarándokok

Téged Uram, keresnek.

Hallasd szavad, ó, Megváltóm,

S küldd vezérül Lelkedet!

Hadd leljenek fényt és erõt,

Zúgjon ének, örömár:

Te vagy, Jézus, Isten Fia,

Mindörökké Úr s Király!

 

 

 

Uram, ha most onnan lenézel,

lásd: a lét most sincs tele mézzel,

hogy rengeteg bûn, kapzsiság van

e szüléstõl nyögõ világban.

Még nem mérték az igaz ember,

az az "igaz," kinél a fegyver,

az akar "jót," aki hatalmas,

a szegény, gyenge neve: hallgass!

... BÉKE?!... Öt kontinens rivallja

s a kapzsi ember meg se hallja,

sõt, a nevedben ölni készül,

s Te is, nem úr vagy már, de vádlott:

-- így váltottad meg a világot?

 

Engem nem tántorít el Tõled,

ha nem mindig látom erõdet,

de száz ok, érv, kínos eset

szól napról napra ellened

s a gyenge hit megtántorul,

ha nem látja: Te vagy az Úr!

 

Uram, nem magamért esengek,

de százmillió ember szenved,

tetû, éhség, rabszolga-járom

gyötri õket. Ezeket szánom.

Mocsok, sötét odúk penésze

s börtönfenék... Ez sokak része.

Csontváz-anyák korcsokat szülnek

s mind átkozódva, sírva tûrnek,

szívük már robbanásig megtelt

atom-erejû gyûlölettel...

 

A szenvedõk nevében kérlek,

add, hogy legyen élet az élet,

ne köss békét herék hadával:

a munkát övezd glóriával.

Nem kívánjuk, hogy Tündérország

legyen a Föld... Hadd hulljon orcánk

harmata - de legyen az ember

ember, nemes, szép küzdelemben.

 

Tedd ujjongóbbá dalainkat,

ritkítsd meg sûrû sóhajunkat

s adj jó békét - ne majd a mennyben,

de a Földön is!... Ámen, ámen.

 

 

 4. A Legkisebb erőfeszítés törvénye

A Természet intelligenciája erőfeszítés nélküli könnyedséggel érvényesül, ... gondtalansággal, harmóniával és szeretettel.

 

Az egységbe rendezett lét utánjárás nélkül ismer, keresés nélkül lát és cselekvés nélkül végbevisz.
Meg kell hoznunk a döntést, hogy az ellenállás-nélküliség útját választjuk. Ezen az úton a Természet intelligenciája spontán módon feltárul, nehézségek és erőfeszítés nélkül.

A LEGKISEBB ERŐFESZÍTÉS TÖRVÉNYÉNEK ALKALMAZÁSA

 
Az alábbi lépésekkel érvényre juttatom életemben a Legkisebb erőfeszítés törvényét:

1. Gyakorlom az elfogadást. Ma elfogadom az embereket, helyzeteket, körülményeket és eseményeket úgy, ahogy vannak. Tudni fogom, hogy az adott pillanat éppen olyan, amilyennek lennie kell, hiszen az egész világegyetem éppen olyan, amilyennek lennie kell. Nem keveredem harcba az egész világegyetemmel azáltal, hogy szembeszállnék az adott pillanattal. Elfogadó alapállásom mindenre kiterjedő és maradéktalan. Úgy fogadom el a dolgokat, ahogy éppen vannak, és nem aszerint, ahogyan szeretném őket.

2. Elfogadva a dolgokat úgy, ahogy vannak, vállalom a felelősséget a helyzete-mért és mindazon eseményekért, amelyeket problémának látok. Tudom, hogy, a felelősség vállalása azt jelenti, hogy nem hibáztatok senkit és semmit a helyzetemért - még magamat sem. Azt is tudom, hogy minden probléma álcázott lehetőség, és ez a készenlét a lehetőségekre, képessé tesz a pillanat megragadására és a helyzet jobbra fordítására.

3. Ma tudatosan védekezés nélküli alapállást őrzök magamban. Lemondok arról az igényről, hogy védjem az álláspontomat. Nem akarok meggyőzni másokat, hogy elfogadják a véleményemet. Nyitott maradok minden álláspontra, és nem ragaszkodom mereven egyikhez sem.

3. A Karma, avagy az Ok és okozat törvénye  

Minden cselekedet(ünk) erőhatást vált ki, amely ugyanolyan töltéssel tér vissza hozzánk.

Ki mint vet, úgy arat.
Ha úgy cselekszünk, hogy az boldogságot és sikert hoz másoknak, boldogság és siker lesz a karmánk gyümölcse.

 

Érdemes megfigyelni egy-egy döntés tudatos mérlegelésekor, hogy a test hogyan válaszol: "Ha így döntök, mi történik?" Ha a test válasza nyugodt, a döntés helyes. Ha a test rossz érzésekről küld jelzést, akkor a döntés nem a megfelelő.

Egyeseknél a jó és rossz közérzet a "napfonat" környékén jelentkezik, a legtöbb embernél azonban a szívtájékon. (egy-egy csakránk helyén) Érdemes tudatosan a szívre figyelni és a szívet kérdezni arról, mi a teendő. A válasz kis várakozás után egyértelműen jelentkezik, fizikai érzésként. Lehet, hogy épp csak halványan érezhető, de teljesen valóságos fizikai válasz lesz.

A KARMA, AVAGY AZ OK ÉS OKOZAT TÖRVÉNYÉNEK ALKALMAZÁSA

 
Az alábbi lépésekkel érvényre juttatom életemben a Karma törvényét:

1. Ma pillanatról pillanatra figyelem a döntéseimet. Puszta megfigyelésükkel tudatossá teszem ezeket. Szem előtt tartom, hogy a jövő bármely pillanatára a legjobb felkészülés a teljes tudatosság a jelenben.

2. Bármely döntésemnél felteszek magamnak két kérdést: "Mik a döntésem következményei?" és "A döntésem boldogságot hoz-e számomra és azok számára, akiket érint?"

3. Megkérdezem a szívemet és követem az iránymutatását, aszerint, hogy jó vagy rossz érzést közvetít az üzenete. Ha jó érzéssel válaszol, hátrahagyva a kötődéseket, előrelépek. Ha rossz érzéssel válaszol, megállok és belső képekben lepergetem esetleges lépésem következményeit. Ez az útmutatás lehetővé teszi, hogy a magam számára és minden körülöttem élő számára spontán módon helyes döntéseket hozzak. 

   2. Az Adok-kapok törvénye  

A világegyetem dinamikus változásokkal működik... az energia különféle formákban adódik át a világegyetemben.

Készségünk, hogy továbbadjuk azt, amit keresünk, fenntartja életünkben a világ-egyetem bőségének folyamát.

AZ ADÁS TÖRVÉNYÉNEK ALKALMAZÁSA

 
Az alábbi lépésekkel érvényre juttatom életemben az Adás törvényét:

1. Bárhová megyek és bárkivel találkozom, ajándékot adok neki. Az ajándék lehet elismerés, virág, áldás... Ma mindazoknak adok valamit, akikkel kapcsolatba kerülök, és így elindítom az öröm, bőség és gazdagság körfolyamatát a saját életemben és mások életében is.

2. Ma hálásan fogadok mindent, amit az élet kínál nekem. Elfogadom a Természet ajándékait: a napfényt és a madarak énekét, a tavaszi záport vagy a téli első havat. Nyitott szívvel fogadom azt is, amit másoktól kapok, akár tárgyi, anyagi, akár szellemi ajándék, elismerés vagy áldás.

3. Elszánom magam arra, hogy a gazdagság körfolyamatát fenntartom életemben azzal, hogy adom és elfogadom az élet legkedvesebb ajándékait: a gondoskodást, a rokonszenvet, a nagyrabecsülést és a szeretetet. Bármikor és bárkivel találkozom, csendben boldogságot, örömet és derűt kívánok neki.

 

1. A Tiszta lehetségesség törvénye  

Minden teremtés forrása a tiszta tudat, a tiszta lehetségesség keresi kifejeződésének módját, hogy a megnyilvánulás-mentes állapotból a megnyilvánulásra jusson.

  

Az Önvalóra alapuló erő állandó, mert az Önvaló ismeretéből fakad. Ennek fontos jellemzői érvényesülnek. Vonzza azokat az embereket és dolgokat, amelyek közelségét akarjuk. Megbűvöli az embereket, helyzeteket és körülményeket, hogy vágyainkat támogassák. A természet törvényeiből fakadó támogatásnak is mondhatnánk ezt. Az isteni támogatása ez, a kegyelmi állapotból fakad. Akit eltölt erejével, az élvezi a másokkal való kapcsolatot, és mások is örömmel keresik őt. Ez a kötőerő az igazi szeretetből származik.

A rendszeres csend-gyakorlat az egyik út a tiszta lehetségesség törvényének megtapasztalásához. A mindennapos meditáció szintén ilyen út.

"Ma semmilyen alkalommal nem minősítek." A nem-minősítés csendet teremt a gondolatvilágban. Jó ötlet tehát ezzel az elhatározással kezdeni a napot, és végig a nap során, minden alkalommal, amikor minősítésen kapjuk magunkat, emlékezni erre. Ha túl nehéz feladatnak látszik ezt az egész nap folyamán megtenni, egyszerűbb elhatározás is lehetséges: "A következő két órában nem minősítem a dolgokat", vagy "A következő órában megtapasztalom a minősítésmentes szemléletet".

Meg kell tanulnunk lényünk legbenső lényegét elérni. Ez a valódi lényeg az "én" mögött van, Bátor és szabad, bírálat nem sérti, nem fél semmilyen kihívástól. Senkinek nem alávetett, senki fölé nem rendelt, bűverővel és misztikummal telített.

A TISZTA LEHETSÉGESSÉG TÖRVÉNYÉNEK ALKALMAZÁSA

 
Az alábbi lépésekkel érvényre juttatom életemben a Tiszta lehetségesség törvényét:

1. Érintkezésbe kerülök a tiszta lehetségesség mezőjével azáltal, hogy minden nap időt szánok arra, hogy csendben legyek, hogy egyszerűen csak létezzek. Legalább kétszer egy nap, reggel is, este is mintegy harminc perces csendes meditációra szintén időt szánok.

2. Minden nap időt szánok arra, hogy átéljem a közösséget a Természettel, és csendben szemléljem a minden élőt átható intelligenciát. Csendben ülve figyelem a naplementét vagy hallgatom a hullámverést, vagy egyszerűen csak élvezem a virágok illatát. Saját csendem elragadtatásában és közösségbe kerülve a Természettel élvezem az élet lüktetését, a tiszta lehetségesség és a korlátlan alkotóerő mezőjét.

3. Gyakorlom a minősítés-nélküli létet. Azzal az elhatározással kezdem a napomat, hogy "Ma semmilyen alkalommal nem minősítek", és végig a nap folyamán fel-felidézem ezt a szándékot.

 

  

 Az Élet hét spirituális törvénye

A hét spirituális törvény meghatározása előtt meg kell értenünk a törvény fogalmát. A törvény folyamat, amelyben a rejtett megmutatkozik, a megfigyelő a figyelem előterébe kerül, a néző maga válik látvánnyá, és amelyben az álmodó megéli az álmot. A fizikai világban létező minden teremtmény a lappangóból a megnyilvánulás felé irányuló folyamat eredménye. Minden, amit látunk, az ismeretlenből jött elő. Fizikai testünk, a fizikai világegyetem, bármi és minden, amit csak érzékelünk érzékszerveinkkel, a nem megnyilvánuló, ismeretlen és láthatatlan világ kibukkanása a megnyilvánulásba, ismertségbe és láthatóságba.

A fizikai világ nem más, mint Önvalónk, amely visszahajlik önmagán belülre, hogy szellemként, lélekként és fizikai anyagként megtapasztalja magát. Más szavakkal: minden teremtő folyamatban Önvalónk vagy az isteni mag önmagát fejezi ki. Az élet örök táncában előbukkannak a világegyetem tárgyai - ez a mozgásban lévő tudat önkifejezése.

Minden teremtmény forrása az isteni (vagy a szellem), minden teremtő folyamat a mozgásban lévő isteni (vagy a lélek) mozdulata, és a teremtés tárgya (a fizikai testet is magába foglaló) fizikai világegyetem.

A valóság e három összetevője, a szellem, a lélek és a test, vagy a megfigyelő, a megfigyelés folyamata és a megfigyelés tárgya - lényegében egy és ugyanaz. Mindhárom ugyanonnan származik: a tiszta lehetségesség mezőjéből, amely még tisztán megnyilvánulás nélkül van.

A világegyetem fizikai törvényei valójában a mozgásban élő isteni vagy tudati erő megnyilvánulásai. Ha megismerjük és alkalmazzuk életünkben ezeket a törvényeket, minden szándékunk valóra válhat, mivel a természet ugyanazon törvények szerint hoz létre erdőt, csillagokat és galaxisokat, vagy épp emberi testet, és ezek a törvények teljesíthetik legmélyebb vágyainkat.

Térjünk rá  ezek után az élet hét spirituális törvényére és lássuk, hogyan alkalmazhatók ezek az életünkben.

 

A Tizenegyedik Felismerés

Az imamezők kiterjesztése

A Tizenegyedik Felismerés arról szól, hogy pontosan miként őrizzük a látomást. Vallási szövegek, versek, a filozófusok művei évszázadok óta beszélnek egy bennünk lévő, szunnyadó képességről, amelynek rejtélyes működése által befolyásolhatjuk, hogy mi történik a jövőben. Nevezték ezt a képességet a hit erejének, pozitív gondolkodásnak, az ima hatalmának. A tapasztalatok szerint az ima erejét a szándékmezők adják, amelyeket kiterjeszthetünk és meg is erősíthetünk, különösen olyankor, ha másokkal együtt egy közös látomásban egyesítjük erőnket. Ez az az erő, amelynek révén őrizzük a spirituális világ látomását, gyűjtjük az energiát önmagunkban és másokban, hogy ez a látomás valósággá váljék.

 

A Tizedik Felismerés

Őrizni a látomást

A Tizedik felismerés által arra eszmélünk rá, hogy az emberek a történelem folyamán mindvégig arra törekedtek, hogy ezt a megélt spiritualitást meghonosítsák itt a földön Mindannyian feladattal érkezünk ide, és ahogy egyre tudatosabbá válik bennünk ez a felismerés, így egyre pontosabban felidéződik bennünk a születési látomás: az, hogy mit akartunk elérni életünkben. Később felidézhetjük a közös világlátomást is, amely szerint az új kultúra mindannyiunk együttműködése által jön létre. Tudjuk: az a feladatunk, hogy tudatosan, imával őrizzük ezt a látomást.

 

A kilencedik felismerés

AZ ÚJ KULTÚRA

Miközben mindannyian a spirituális küldetésünk beteljesítése felé vezető úton járunk, a fennmaradásunkat szolgáló technikai eszközök egyre fejlettebbé válnak, az automatizálás egyre magasabb szinten működik, így az emberek személyiségük fejlődésére fordíthatják figyelmüket. Ez a szinkronisztikus fejlődés egyre magasabb energiaszintre emeli az embereket, míg végül testünk is spirituális formát ölt, és a létezésnek ez a dimenziója egyesül a túlvilág dimenziójával, így a születés és halál körforgása befejeződik.

Miután megtanultuk, hogyan maradjunk kapcsolatban az isteni energia belső forrásával, és hogyan kövessük spirituális küldetésünket, az emberi kultúra is tovább fejlődik. A kilencedik felismerés annak tudatosítása, hogy milyen pályán halad a kultúra fejlődése.

Egyes szakértők előrejelzései szerint a huszonegyedik században a kultúra oly gyorsan változik, hogy az átlagember is többször változtat pályát, esetleg egész karrierjét is többször újra kezdi élete során. A számítógépek és a többi technikai eszköz jóvoltából az információ kora köszönt ránk, az ipari termelés korát magunk mögött hagyjuk. Figyelmünket nem a civilizáció fennmaradásához szükséges javak gyártására összpontosítjuk majd, hanem arra, hogy gyorsan eldönthessünk, mit mikor állítsunk elő, és hogyan állíthatjuk elő gyorsabban.

Spirituális fejlődésünk további folyamán egyre nagyobb mértékben növekszik majd a közszükségleti cikkek előállításának automatizálása, így az egyes emberek mind többet foglalkozhatnak spirituális céljuk elérésével. Intuíciónkat követve megtanuljuk, hogyan legyünk a megfelelő időpontban a megfelelő helyen, hogy saját igazságainkat átadhassuk a többi embernek. Azokat, akik szinkronisztikus információt hoznak nekünk, megjutalmazzuk. Mire az automatizálás folyamata befejeződik, az adakozás spirituális gyakorlata válik a gazdasági élet fő hajtóerejévé.

Az élet ekkor már teljesen a másokkal való szinkronisztikus kölcsönhatásban folytatott, személyes spirituális fejlődésről szól majd. Ahogy egyre magasabb energiaszintre lépünk az “interperszonális etika” által, testünk is egyre magasabb rezgésállapotot ér el, míg végül itt a földön válunk tisztán spirituális lényekké. Amikor ez bekövetkezik, már nemcsak a fizikai dimenzióban élünk majd, hanem a túlvilág dimenziójában is. Ilyenformán a két dimenzió eggyé válik, a születés és a halál körforgása véget ér.

A nyolcadik felismerés

AZ INTERPERSZONÁLIS ETIKA

Az útmutató véletlenek áramlatát tovább fokozhatjuk, ha “felemelünk”, energiával gazdagítunk mindenkit, aki belép az életünkbe. Vigyáznunk kell, nehogy szerelmi kötődéseinkben elveszítsük a belső kapcsolatot. Mások felemelése különösen csoporthelyzetben hatásos, amikor a csoport minden egyes tagja élvezheti a többiek energiáját. Különösen fontos ez gyermekek esetében, biztonságérzetük fokozása, fejlődésük elősegítése érdekében. Ha mindenki arcán megtaláljuk a szépséget, legbölcsebb énjükig emelhetjük az embereket, és megnöveljük az esélyét annak, hogy újabb szinkronisztikus üzenet jut el hozzánk.

Életünk véletlenjei küldetésünk beteljesítése felé vezetnek, és egy idő után arra is felfigyelünk, hogy a szinkronisztikus üzenetek többsége más emberektől érkezik. Amikor épp a legjobb pillanatban jut el hozzánk a leginkább szükséges információ, akkor leggyakrabban a mások kimondott vagy leírt szavai által, és néha egészen valószínűtlen körülmények között jut a tudomásunkra.

Felmerül azonban a kérdés: vajon hány véletlen találkozást szalasztunk el csupán a félszegségünk miatt, mert kínosnak érezzük, hogy reagáljunk egy idegen ember barátságos megjegyzésére, vagy magunk kezdeményezzünk beszélgetést?

Megtanuljuk, hogy figyeljünk a legapróbb lehetőségre is, amikor fontos üzenetet kaphatunk, mert tudjuk már, hogy ilyen akárhonnan jöhet.

Sőt ezen túl még azt is megtanuljuk, hogy figyelmünk erejével felemelhetjük azokat, akiknek útja keresztezi a miénket – energiát adhatunk nekik, hogy maguk is nyitottabbá váljanak, tisztábban láthassák eszméiket, s így nagyobb eséllyel adjanak át fontos igazságokat nekünk. A “felemelés” technikája abból áll, hogy különleges módon tekintsünk az illető arcára. Képesek vagyunk ugyanis embertársaink arcán meglátni a felsőbb ént, az ihletett személyiséget, az istenség jelenlétét. Ezt az interperszonális etikát csoporthelyzetben is alkalmazhatjuk. Ha a csoport minden tagja ezzel a módszerrel emeli fel azt, aki éppen beszél, rendkívüli energiaszint érhető el, bámulatos tisztánlátás lehet az eredmény. Ha e felismerést követjük, szülőként, tanítóként, sőt szerelmi kapcsolatainkban is magasabb, spirituális tartalmakat jeleníthetünk meg. Ha az emberek tudatosan helyezik spirituális alapokra az egymás közti érintkezést, a kultúra egyre növekvő intenzitással válik teljesen spirituális jellegűvé.

 

 

A hetedik felismerés

BEKAPCSOLÓDNI A FOLYAMATBA

Személyes életfeladatunk megismerése által haladhatunk tovább sorsunk beteljesítésében, így bővül életünkben a jelentős véletlenek folyamata. Megfogalmazódik bennünk egy kérdés, majd álmaink, képzeletünk, intuícióink elvezetnek a válaszig, amelyet általában egy másik ember bölcsessége ad a kezünkbe.

Ha felfedeztük az igazságot, amelynek továbbadása a mi feladatunk – ez a mi egyéni válaszunk arra a kérdésre, hogy mi a legfontosabb az életben -, a szinkronicitás hatása rendkívüli mértékben felerősödik. Van, aki küldetése megismerése után pályát változtat. Mások azt tapasztalják: épp a megfelelő helyen vannak ahhoz, hogy igazságukat továbbadják. Ismét mások megmaradnak régi szakmájukban, és hivatásukat melléktevékenységként teljesítik be. Akármilyen stádiumban találjuk magunkat, látni fogjuk, hogy a szinkronisztikus események egytől egyig az életfeladat teljesítésének irányába terelnek bennünket.

Egyre világosabban látjuk, hogyan jönnek létre ezek a titokzatos véletlenek. Először az intuíció jelentkezik, valamiféle megérzés, talán egy mentális kép arról, hogy valamit mondunk valakinek, vagy elmegyünk egy bizonyos helyre, elkezdünk valamit. Néha nem is látjuk át a teljes képet. Amikor azonban a megérzést követve cselekedni kezdünk, amikor újabb, sorsszerűnek érzett események történnek, fokozatosan kirajzolódik, miért is sugallta intuíciónk, hogy tegyük meg azt az első lépést. Minden esemény újabb intuíciókat teremt, szinte kézen fogva vezetnek bennünket oda, ahol elmondhatjuk igazságunkat, ahol sok embernek éppen a mi üzenetünkre van szüksége, és az is önként kínálkozik, hogy milyen kommunikációs módszert használjunk.

Utunk meghatározásában különösen sokat jelentenek az álmok. Minden álom történetet mesél el, van cselekménye, szereplői, vannak benne események. Bármilyen különös legyen is az álom, a cselekménye mindenképpen kielemezhető. Mit mondtak a szereplők? Milyen érzelmeket nyilvánítottak meg? Mire törekedtek? Ki vagy mi elől menekültek? Vetítsük az álom eseményeit saját életünkre. Milyen hasonlóságot fedezünk fel? Vajon ugyanez történik az életünkben is, csak nem vettük észre? Az álom cselekménye talán olyasmit jelez, amit meg kellene próbálnunk? Vagy épp ellenkezőleg: olyasmit mutat, amit minden körülmények között el kell kerülnünk?

Mindig, mindenütt várjuk felkészülten az üzeneteket.

Egy ősz hajú asszony

Az édesanyámnak a haja fehér, mint a hó
Oly hajlott oly megtört oly szent oly önfeláldozó.
A legjobb falatot a szájától vonta meg
Nőttek a gyerekek, de ő közben megöregedett...

Egy őszhajú asszony a kabátkája csupa folt,
Mert egyetlen kincse a fia mosolygása volt.
Ó míly koldus és árva vagy nélküle,
Mert őt pótolni nem tudja senki sem.
Ezt a jószívű őszhajú asszonyt
Az egyetlen édesanyád.

Gyorsan csókold meg elfáradt homlokát!
Nem a sírjára kell néki száz virág!
Addig gondozzad ápoljad óvjad
Az egyetlen édesanyád!

 

A hatodik felismerés

TISZTÁZNI A MÚLTAT

Minél többet merítünk ebből a forrásból, annál jobban érzékeljük azokat az időszakokat, amikor a kapcsolat – többnyire stresszhelyzetben – mégis megszakad. Ilyenkor megfigyelhetjük önmagunkat, megállapíthatjuk, milyen eszközökkel igyekszünk energiát lopni másoktól. Ha manipulációinkról tudomást szerzünk, az energiaforráshoz fűződő kapcsolatunk tartósabbá válik, így több alkalmunk nyílik felfedezni életfeladatunkat, spirituális küldetésünket – azt a lehetőséget, amely egyedül reánk vár, amellyel csak mi járulhatunk hozzá a világ fejlődéséhez. Ha egyszer megtaláltuk önmagunkban az isteni energia belső forrását, azonnal megismerjük azokat a pillanatokat, amikor a kapcsolat elvész. Ez általában olyankor fordul elő, ha stressz alatt állunk, vagy szorongás vesz erőt rajtunk, ha úgy érezzük, hogy életünk irányítása kicsúszik a kezünkből.

Ilyen alkalmakkor, ilyen körülmények között fedezhetjük fel önmagunk működésében azt a jellegzetes stílust, ahogyan megpróbáljuk irányítani a többi embert – a “hatalmi drámák” valamelyikét, vagy egyszerre többet is. A különböző stílusok a passzivitástól az agresszivitásig terjedő skálán helyezkednek el. Ha például bűntudatot akarunk ébreszteni valakiben, és arra hivatkozunk, hogy nem törődik velünk eleget (ő pedig bedől ennek, és lelkiismeretét úgy igyekszik csitítani, hogy minden figyelmével felénk fordul), ezt a működési módot nevezzük “szegény én”-nek.

Használhatunk kevésbé passzív eszközöket is a mások feletti hatalom megszerzéséhez: távolságtartással, titkolózással, homályos célozgatással – abban a reményben, hogy ezzel felkeltjük valaki kíváncsiságát, aki majd érdeklődni, kutatni, faggatni kezd, így meríthetünk energiát az illető ránk irányuló figyelméből. Ez a “zárkózott” hatalmi drámája.

Ennél több agresszivitás van a hatalmi drámák harmadik fajtájában; az ilyen ember kötözködik, állandóan a hibát keresi másokban, zavarba hozza az embereket, és arra készteti őket, hogy mindig résen legyenek, különben éles megjegyzéseknek teszik ki magukat – ez a “vallató” módszere. Végül pedig a hatalmi drámák közül a legagresszívabb a “megfélemlítő”, aki félelemben tartja környezetét, hogy mindenki rá figyeljen, és elszedhesse energiájukat.

Ha el akarjuk kerülni, hogy a drámák csapdájába essünk, fel kell ismernünk saját módszereinkben a hatalmi drámát, nemritkán egyszerre többet is, és minden egyes alkalommal, ha ilyenhez folyamodunk, tetten kell érnünk önmagunkat. Hogy miért? Mert ha teljesen tudatosítjuk módszereinket, megszabadulunk a tudattalan beidegződésektől, s így egyre tovább maradhatunk kapcsolatban a belső energiaforrással, egyre tovább a bizalom és a szeretet állapotában, így leszünk nyitottak arra, hogy felismerjük igazi életcélunkat, spirituális küldetésünket.

Ha hatalmi drámánkat már teljesen tudatosítottuk, és a belső energiaforrással tartós a kapcsolatunk, akkor már eléggé szabadok vagyunk ahhoz, hogy őszintén vegyük vizsgálat alá önmagunkat és életünket. Először meg kell állapítanunk, hogy gyermekkorunkban a családi kapcsolatok dinamikája miként erősítette hatalmi drámánkat: hogyan zajlott a hatalmi harc a családtagok között. Ezután gyerekkorunk vizsgálatában meghatározhatjuk a harcok hátterében rejlő spirituális célt.

Kissé távolodjunk el gondolatban, és tegyük fel a kérdést: miért éppen ott voltam? Az élet mely területei iránt váltam érzékennyé? E kérdés teljes feltárásához szüleink életét is szemügyre kell vennünk. Kérdezzük meg önmagunktól: Mi az, amit apám képviselt? Mit ért el, miben volt erős? Mi az, amit szeretett volna elérni az életben, de sohasem sikerült?

Ugyanígy meg kell vizsgálnunk anyánk életét is, vele kapcsolatban is fel kell tennünk ugyanazokat a kérdéseket. Miről szólt az élete? Mit akart elérni, függetlenül attól, hogy végül is sikerült-e?

Ezekből az elemzésekből meghatározhatjuk azt a közeget, amelybe születtünk: megismerhetünk két nézőpontot, amelyeket eredeti szándékunk szerint még gyermekkorunkban akartunk magunkévá tenni. Spirituális szempontból két életszemlélet tárul elénk, amelyek bizonyos mértékig eltérnek egymástól, sőt talán éppen ellentétesek. Mi pedig pontosan azért születtünk ide, hogy feloldjuk a két szemlélet ellentéteit, és magasabb szinten szintetizáljuk őket.

Ez az a spirituális folyamat, amelyben a nemzedékek továbbfejlesztik és igazabbá formálják az elődeiktől örökölt valóságot. Egész életünk arról szól, hogy egységbe hozzuk a gyerekkorunkban megismert igazságokat, és folyamatosan egyre magasabb szintre fejlesztjük, míg végül a magunk igazságának továbbadása válik küldetésünkké. Ha megértjük ezt az igazságot, belátjuk, hogy életünk minden élménye, az összes szinkronisztikus esemény mind-mind erre a küldetésre készített fel bennünket. Ez a mi saját módszerünk a világ felemelésére.

 

Az ötödik felismerés

A MISZTIKUSOK ÜZENETE

A bizonytalanságnak, az erőszakosságnak egyszeriben vége, ha rácsatlakozunk az isteni energia belső forrására – ezt a kapcsolatot minden vallás ismeri, a misztikusok régen leírták már. A kapcsolat meglétét könnyedség, lebegés és az állandó szeretet érzése jelzi. Ha ezek az ismérvek megvannak, a kapcsolat valóságos. Ha nincsenek, színlelt kapcsolattal van dolgunk.

Minden vallásban megtalálhatók a misztikus gondolkodók, akik az egyházi dogmák mögé tekintve igyekeztek felderíteni ezt a gyakorlati, belső igazságot. E misztikusok üzenete közös: mindenkinek módjában áll kapcsolatot teremteni az isteni energiával. Meg kell hoznunk a tudatos döntést, hogy nyitottá válunk e kapcsolat számára, de ez a döntés csak egészen mélyről fakadhat, és teljesen át kell éreznünk.

A misztikusok leírást adtak e kapcsolat élményéről, és ránk hagyták a pontos ismérveket, amelyekhez saját élményünket hozzámérhetjük. Először is a könnyűség érzéséről beszélnek: arról, hogy az ember úgy érzi, mintha lebegne. Egyes misztikusok az elragadtatás állapotában állítólag valóban levitáltak, azaz fölemelkedtek a földről.

Az élmény másik ismertetőjegye az eufória, a mámoros öröm és a béke – olyan béke, amely független az ember életkörülményeitől, amely felszabadítja a lelket mindenfajta kötődés vagy következmény alól. Az így felszabadult ember a lelkiismerete szerint cselekszik, aszerint alkot.

Végül pedig az istenséghez fűződő igazi belső kapcsolat leggyakrabban emlegetett ismérve: a szeretet érzése. Ez az élmény nem pusztán annyit jelent, hogy az embernek “szeretnie kell valakit”, hanem a szeretet állapotának tényleges átélését jelenti. Ezt az élményt sokan félreértik: az emberek többnyire úgy gondolják, hogy a szeretetnek mindig van tárgya. Szerethetjük a házastársunkat, a gyermekünket, szerethetünk egy ételt, egy tevékenységet…

A misztikus szeretet érzésének azonban nincs tárgya. A misztikus szeretet az Istennel való állandó kommunikáció.

Ezek az ismertetőjegyek árulják el, hogy nyitottak vagyunk-e a belső forrásból áradó energiára. Ha ezt a kapcsolatot megtapasztaltuk, többé nem lehet félreismerni. Erőt és energiát merítünk belőle, és nem a többi embertől felénk irányuló figyelemből, megbecsülésből, hanem saját belső forrásunkból, amely spirituális feladatunk megtalálásában segít bennünket.

 

 

A negyedik felismerés

HARC A HATALOMÉRT

A emberek igen gyakran elszakítják magukat az energiarendszer felsőbb forrásától, ezért gyengének és bizonytalannak érzik magukat. Az energia megszerzése érdekében hajlamosak vagyunk másokat manipulálni, sőt arra kényszeríteni, hogy figyelmüket – s vele az energiát – felénk fordítsák. Ha sikerül ezzel az eszközzel hatalmat szerezni az emberek fölött, úgy érezzük, hogy megerősödtünk, ők azonban gyengébbnek érzik magukat, és nemritkán visszavágnak. A ritka emberi energiáért folytatott harc az oka minden konfliktusunknak.

Korunk nagy pszichológusai – Carl Jung, Otto Rank, Norman O. Brown és Eric Berne – megmutatták, hogy cselekedeteinket nagyrészt a mély bizonytalanság motiválja. Magányosak vagyunk, abból igyekszünk biztonságot meríteni, hogy mások elfogadnak bennünket. Érezni akarjuk, hogy a többi ember elismeri tudásunkat, pozíciónkat, sőt meghajlik előtte. Az elfogadást finom mesterkedésekkel igyekszünk kicsikarni: manipuláljuk környezetünk gondolatait, véleményét.

Ha megnézzük a dolog gyakorlati részét, ráismerhetünk az élményre. Magunkra maradva gyakran szorongunk, gondolataink összezavarodnak, saját értékeinket, helyzetünket bizonytalannak látjuk. Amikor azonban olyasvalakivel vagyunk, aki figyel ránk, aki érdeklődéssel hallgatja mondanivalónkat, erőt érzünk, emelkedett könnyedség vesz rajtunk erőt. Elménkben simán áradnak a gondolatok, tisztán érezzük önazonosságunkat. Ez az érzés egyszerre mozgat és csalogat bennünket. Kisgyermekkorunk óta tanuljuk az emberi kapcsolatok fortélyait, hogy minél hatékonyabban vehessük rá az embereket: a mi akaratunknak vessék alá magukat.

Mindannyian átéltünk már olyat, hogy valaki igyekezett megérteni önazonosságunkat, felmérni tudásunkat, de csak azért, hogy összezavarjon, és a hatalmába kerítsen. Amikor pedig ellenálltunk a leértékelődésünket célzó törekvésnek, nézeteltérés, sőt tartós rossz viszony lett az eredmény.

Ez a negatív interakció gyakori az emberi kapcsolatokban, de ma már, az energia dinamikája szemszögéből nézve, jobban értjük, mi történik ilyenkor. Amikor arra kényszerítünk valakit, hogy beadja nekünk a derekát, valójában megcsapoljuk az energiakészletét, hogy önmagunk számára energiabőséget teremtsünk. Most már tudjuk azonban, hogy ha energiatöbbletre van szükségünk, nem kell feltétlenül másoktól elnyernünk. Rendelkezésünkre áll egy másik forrás: a spirituális energia kiapadhatatlan forrása, tökéletes biztonságunk záloga.